V4

2019.11.21. 18:12

A külső schengeni határok védelme a legfontosabb

Magyarország szívesen veszi visegrádi társai segítségét is.

Az Európába irányuló illegális migráció megállításában alapvető fontosságú az Európai Unió külső schengeni határainak megvédése – jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön Prágában, a V4-ek és Ausztria belügyi tárcavezetőinek találkozója utáni sajtóértekezleten.

„A migráció terén egyértelműen a külső schengeni határok védelme a legfontosabb. Ugyanakkor a segítséget oda kell vinni, ahol a problémák keletkeznek” – mondta Pintér Sándor újságíróknak nyilatkozva.

Leszögezte: Magyarország, amely külső schengeni határokkal rendelkezik, jelenleg ugyan képes saját erőből is megvédeni határait, de természetesen szívesen veszi visegrádi társai segítségét is.

Pintér Sándor ezúttal is köszönetet mondott a három másik visegrádi országnak, hogy korábban segítséget nyújtottak Magyarországnak a határok védelmében a migránsok előtt. , Magyarország hasonló segítséget nyújt ezen a téren a nyugat-balkáni országoknak – tette hozzá.

Jan Hamácek, cseh belügyminiszter, a találkozó házigazdája elmondta, hogy a miniszterek az Európai Unió belső biztonságának megerősítéséről, a Brexitről és a migrációról egyeztettek elsősorban.

A V4-ek, tehát Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia, szeretne együttműködni a rendőrség számára szükséges technika és műszaki eszközök bevásárlásában. „Keressük annak lehetőségét, hogyan tudnánk ebbe bekapcsolni minél több visegrádi vállalatot” – jegyezte meg Hamácek.

„A rendőri felszerelés témája nagyon aktuális, lényeges és fontos” – mutatott rá Pintér Sándor. Megjegyezte: a beszerzések koordinálása nagyban elősegítené például az európai soknemzetiségű határvédelmi Frontex tevékenységét is. Denisa Saková, szlovák védelmi miniszter amellett érvelt, hogy visegrádiak megegyezhetnének a rendőri felszerelések minimális normáiban, ami később alapul szolgálhatna a közös beszerzésekhez.

A belügyminiszterek egyetértettek abban, hogy Nagy-Britanniának az Európai Unióból történő kilépése után is meg kell tartani a magas szintű biztonsági együttműködést és információcserét a felek között.

Magyarország a találkozón javasolta, hogy s négy visegrádi ország egyeztesse lépéseit Nagy-Britannia megállapodás nélküli kilépése esetére – mondta Pintér Sándor az MTI tudósítójának. A cseh belügyminiszter elmondása szerint Brexit kérdésével munkacsoport fog foglalkozni.

A miniszterek úgy vélik, hogy az Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság új elnöke által javasolt új migrációs és befogadási paktum kidolgozása jó alkalom a téma teljes felmérésére és átértékelésére.

„Az új befogadási és migrációs rendszernek azonban az összes tagállam egyeértésén kell alapulnia és nem tartalmazhat olyan javaslatokat, mint a kötelező relokáció vagy pénzügyi büntetések bevezetése a követkző költségvetési időszakban” – olvasható a találkozóról kiadott közös közleményben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!