merénylet

2019.10.18. 14:58

Pokolgép robbant egy afganisztáni mecsetben, sokan meghaltak

Egyelőre egyetlen csoport sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként.

Legalább 28 ember vesztette életét egy mecsetben végrehajtott pokolgépes merényletben pénteken Afganisztán keleti részén – közölte Nangarhar tartomány egyik magas rangú illetékese.

Mubarez Attal, a nangarhari rendőrség szóvivője arról számolt be, hogy a merényletnek legalább negyven sebesültje is van. Szohrab Kaderi, a tartományi tanács egyik tagja szerint pedig a halottak és a sebesültek száma együttvéve akár a 150-et is elérheti.

Attaullah Hogjani, a tartomány tanács vezetőjének szóvivője szerint a robbanás leszakította a mecset tetejét, az Ariana News nevű afgán hírportálnak adott nyilatkozatában pedig hozzátette, hogy az áldozatok közt gyerekek is vannak.

Egyelőre egyetlen csoport sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként.

A Pakisztánnal határos Nangarhar Afganisztán egyik legveszélyesebb térsége, ahol a kormány ellen lázadó radikális muszlim tálibok mellett 2015 óta az Iszlám Állam nevű terrorszervezet is aktív.

Az ENSZ csütörtöki jelentése szerint 2019-ben mintegy 2500 civilt öltek meg az országban szeptember végéig, kiemelve, hogy csak júliusban 425-en vesztették életüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!