merénylet

2020.10.27. 08:43

Pokolgép végzett gyerekekkel egy Korán-iskolában

Pokolgép robbant az északnyugat-pakisztáni Pesavar egyik Korán-iskolájában kedden, legalább hét gyerek meghalt, közel 70-en megsebesültek, sokan súlyosan – közölték helyi hivatalos források.

A város rendőrfőnöke szerint a robbanáskor csaknem száz gyerek tartózkodott az épületben, mind egy teremben. A térfigyelő kamerák felvételein látható, hogy

nemsokkal a robbanás előtt egy ismeretlen férfi bemegy a terembe, és letesz egy táskát, majd elhagyja az épületet.

A környéket a rendőrség lezárta, a helyi biztonsági erőket pedig a legmagasabb fokú készültségbe helyezték.

Imran Hán pakisztáni miniszterelnök elítélte a terrortámadást, amelynek elkövetőjeként egyelőre senki nem jelentkezett.

Néhány nappal korábban a pakisztáni hírszerzés figyelmeztetett, hogy merényleteket követhetnek el a város jelentősebb intézményei ellen.

Az Afganisztánnal határos Hajber-Pahtunhva tartomány fővárosában legutóbb 2014-ben történt hasonló merénylet, amikor helyi tálib lázadók vagy szövetségeseik megrohamoztak egy állami katonai iskolát, s meggyilkoltak 134 embert, többségében diákokat. Ez volt az ország történetének legsúlyosabb terrortámadása. A kormány ezután nagyszabású hadműveletet indított a szélsőségesek ellen, akik ezt követően Afganisztánba szorultak vissza, de időnként még mindig hajtanak végre merényleteket pakisztáni területen.

Pakisztánban az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezetek, illetve a tálibok 2004 óta csaknem 70 ezer embert gyilkoltak meg,

köztük politikusokat, a biztonsági erők tagjait, aktivistákat és újságírókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!