Ország-világ

2021.06.15. 14:05

Selmeczi Gabriella: a gyermekek védelméből nem engedünk!

Egy gyermek szexuális nevelése, terelgetése kizárólag a szülő joga, nem szabad engedni a lobbiszervezetek befolyásolásának.

– A pedofilellenes törvénycsomag gyermekvédelmi fejezete a gyermekeket védi a koruknak nem megfelelő tartalmaktól – magyarázta Selmeczi Gabriella, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a Magyar Nemzetnek.

Egy gyermek szexuális nevelése, terelgetése kizárólag a szülő dolga és joga, nem szabad engedni a lobbiszervezetek befolyásolásának

– szögezte le azzal kapcsolatban, hogy a napokban Soros-szervezetek tiltakozásukat fejezték ki amiatt, hogy az iskolai szexuális felvilágosítás a továbbiakban nem irányulhat a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére.

A kormánypárti politikus aggasztónak nevezte, hogy a gyermekek sok olyan tartalomhoz hozzáférnek, ami nem az életkoruknak megfelelő. – Ezt nem engedhetjük, ezeknek a 18 éven felüli témáknak semmi keresnivalójuk nincs a gyerekszobában

– jelentette ki.

Selmeczi Gabriella kitért arra is, hogy a törvénymódosításban szó sincs a felnőttekről, az a kiskorúakat védi, ezért gyermekvédelmi törvény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!