Nemzetpolitika

2017.08.18. 12:21

Semjén: minden magyart meg kell védenünk, bárhol él a világban

Magyarországnak, Izrael példája alapján, meg kell védenie minden magyart, bárhol él a világban – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken a Külhoni Magyarságért Díj átadásán az Országházban.

„Ugyanazt kell csinálnunk, mint Izraelnek. Izrael állam lényege az, hogy minden zsidó, bárhol él a világban, biztos lehet abban, hogy van egy ország, van egy hazája, és ha valahol üldözik, akkor oda haza tud menni, és az az ország minden körülmények között, minden látható és nem látható befolyásával meg fogja védeni” – fogalmazott Semjén Zsolt. Szerinte Magyarországnak ugyanez a feladata: minden magyart meg kell védenie, bárhol él a világban.

A miniszterelnök-helyettes a Külhoni Magyarságért Díj tizenegy díjazottja közül kiemelte a venezuelai magyar közösséget, amelyet bár nem üldöznek, de kaotikus, nyilvánvalóan diktatórikus körülmények között, létbizonytalanságban él. Semjén Zsolt ezért a venezuelai magyarságnak azt üzente: Magyarország a hazájuk, bármikor jöhetnek, családostul is, sőt azok is, akik már nem tudnak magyarul, mert Magyarország minden segítséget megad nekik. Hangsúlyozta: a venezuelai magyaroknak tudniuk kell, hogy ők ide nem menekülnek, nem emigrálnak, hanem hazajönnek.

„Ez üzenet minden magyarnak a világban, hogy bármi történik, Magyarország a hazájuk, Magyarország tárt karokkal várja őket”

- jelentette ki. A venezuelai magyar közösséggel kapcsolatban megjegyezte: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel előkészítették a megfelelő államigazgatási és egyéb területen a hazajövetelüket.

Semjén Zsolt felidézte, hogy tavaly a díjat zömmel olyanok kapták, akiket Romániában üldöznek és joginak álcázott magyarellenes lépésekkel támadják őket, mert a magyar nemzet emblematikus képviselői. Szerinte ez a tendencia nem ért véget, ezért a díjazottak közül külön szólt Horváth Annáról, Kolozsvár volt alpolgármesteréről, aki szerinte „egyfajta vértanúságot szenvedett”, és „nyilvánvalóan koncepciós, mondvacsinált, nevetséges, aljas magyarellenes támadás” áldozata lett. Hangsúlyozta: a magyar állam nem engedi el a kezét, ahogyan egyetlen nemzetrésznek és magyarnak sem, akit üldöznek.

Külhoni Magyarságért Díj

A 2011-ben alapított elismerés a külhoni magyar közösségek érdekében a kultúra és a közélet legkülönfélébb területein kiemelkedő tevékenységet végző magyarországi és külföldi személyeknek és szervezeteknek adományozható.

Elmondta: a külhoni magyarság felelős magáért, a többi elszakított nemzetrészért és az egyetemes magyarságért is, míg a magyar államnak az egyetemes magyarság megmaradása érdekében büszkének és erősnek kell lennie, biztosítania kell a forrásokat az identitás megőrzéséhez és gazdaságilag is támogatnia kell a külhoni magyarságot. Hozzátette: az állampolgárság közjogi keret, amely „acélabroncsként” fogja egybe a magyarságot.

Díjat kapott Zupko Mária (Szlovákia) gyógypedagógus, Vadkerti Imre (Szlovákia) színész-énekes, Verebes Krnács Erika (Szerbia) előadóművész, Pénzes János (Szerbia) szabadkai megyéspüspök, a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon (Ukrajna), Cár Anna (Szlovénia) tanár, Lengyel Ferenc és Lengyel Melinda (Ausztria) tanár és a venezuelai magyar közösség. Díjat kapott továbbá Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és Tamási Zsolt József, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum volt igazgatója is.

(Borítóképünkön Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Külhoni Magyarságért Díjak átadásán az Országház Vadásztermében. Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!