Ország-világ

2020.09.21. 06:40

Simicskó István: felelősek vagyunk a teremtett világért

Az emberek megélhetésének biztosítását, a családok biztonságát, a gazdaság működőképességének biztosítását tartja az Országgyűlés őszi ülésszaka legfontosabb feladatának Simicskó István. A Kereszténydemokrata Néppárt új frakcióvezetője dinamikusabb, de továbbra is megfontolt munkát ígér. A kisebbik kormánypárt politikusa szerint a tavaszhoz hasonlóan most sem lehet számítani a baloldalra.

Simicskó Istvánnal a Magyar Nemzet készített interjút.

Melyek az őszi ülésszak legfontosabb témái a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint?

Az ősszel előttünk álló legfontosabb feladat, hogy hatékonyan védekezzünk a járvány második hullámával szemben úgy, hogy a gazdaság működését is megóvjuk. Különös gondot fogunk fordítani a munkahelyek védelmére, mert a rendkívüli helyzetben is biztosítani kell az emberek megélhetését és a családok biztonságát. ­Mindannyian felelősek vagyunk a teremtett világért. Ennek jegyében fogunk döntéseket hozni az előttünk álló időszakban.

Harrach Pétert követi a KDNP országgyűlési frakciójának az élén. Mennyiben lesz más az ön vezetési stílusa?

Minden ember más habitusú, így egy személyiség sajátosságai önmagukban is újdonságot, egy másfajta színt visznek a képviselőcsoport mindennapjaiba. Dinamikusan fogjuk képviselni a magyar emberek érdekeit és meghozunk minden szükséges döntést, hogy megvédjük őket, ugyanakkor a Kereszténydemokrata Néppár-frakció munkáját továbbra is a megfontoltság fogja jellemezni.

A koronavírus-járvány árnyékában kezdődik az őszi ülésszak. Milyen óvintézkedésekkel készülnek a KDNP-frakció tagjai az országgyűlési munkára?

A parlamenti munka nem áll le. Magyarországnak működnie kell! A parlamenti belépéskor a járvánnyal kapcsolatos ellenőrzéseken való részvétel minden képviselő saját belátásától függ. Frakciónk minden tagja egyetért abban, hogy elsődlegesen a biztonságot kell szem előtt tartanunk, ezért másokra tekintettel, példamutatóan segítjük a biztonság érdekében tett intézkedések maradéktalan érvényesülését.

A hazafias és honvédelmi neveléssel kapcsolatos feladatait megtartja a frakcióvezetés mellett?

Minden közösség ereje a szellemiségében, az összetartozás érzésében rejlik. A hazaszeretet egy szívbe írt örök törvény, amely a nemzet közös nevezője lehet mindenkor. A fiatalok hazafias és honvédelmi nevelése a szívügyem. Elengedhetetlenül fontos célkitűzésnek tartom, hogy a felnövekvő generációk mindenkor szabadon megélhessék magyarságukat, és hazájuk, embertársaik iránt tevékeny törődéssel viseltessenek.

A frakcióvezetőnek szívügye a fiatalok hazafias és honvédelmi nevelése
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Mire számít a baloldal részéről a parlamentben, főleg annak tükrében, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókerületében az október 11-i időközi országgyűlési választáson a jobbikos Bíró László személyében rasszista, antiszemita jelöltet juttatnának a magyar Országgyűlésbe?

A XXI. században itt lenne az ideje, hogy ilyen kérdésben egyetértés legyen, és rasszista, antiszemita jelölt szóba se kerülhessen. Az ország nem számíthatott a baloldalra, amikor tavasszal kirobbant a járvány, és gyorsan kellett cselekedni. A sikeres védekezés szabályait rögzítő koronavírus-törvényt nem szavazták meg, csupán hamis videókkal és álhírekkel tartották bizonytalanságban a magyarokat. Tartok attól, hogy ősszel sem reménykedhetünk abban, hogy az emberek mellé állnak a bajban.

Borítókép: Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke beszédet mond a gyermekvédelmi rendszerben élő fiatalok honvédelmi pályaorientációjáról tartott sajtótájékoztatón Székesfehérváron, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központban 2020. július 20-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!