betelepítés?

2018.03.27. 14:29

Sorosék lakásokat írnak össze

Ha egyszer beköltöztetik a migránsokat, többet nem lehet kitenni őket.

Budapest, 2017. november 15. Hollik István, a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka felszólal a fogyasztóvédelemről szóló törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. november 15-én. MTI Fotó: Kovács Attila

Forrás: MTI Fotó:

Fotó: Kovács Attila

Ha április 8-án az ellenzék kerül hatalomra, akkor teljesíteni fogják a Soros-hálózat rendelését, és nemcsak a kerítést bontják le, hanem beengedik a bevándorlókat, akiket többek között budapesti lakásokba fognak betelepíteni – jelentette ki Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő kedden újságírók előtt.

A kormánypárti képviselő azt mondta: már eddig is tudták, hogy Karácsony Gergely és Vágó Gábor a Soros-hálózattal együtt a betelepítésekhez magánlakásokat írt össze. Az elmúlt hetekben derült ki, hogy Karácsony Gergely megbízásából Vágó Gábor 150 ezer üresen álló magánlakás összeírását kezdeményezte. Ma az is kiderült, hogy a Soros-hálózathoz tartozó Magyar Helsinki Bizottság az állami tulajdonban levő budapesti lakások összeírását kérte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől – közölte.

Hollik István kiemelte: világos, hogy ha jövő vasárnap Soros emberei kerülnek hatalomra, itt is ugyanaz történne, mint a migránsokkal teli nyugati országokban; először állami és önkormányzati ingatlanokba, majd később magánlakásokba is beköltöztetnék a bevándorlókat.

Hozzátette: így változnak meg a nyugat-európai országok házról házra, kerületről kerületre, ez történt Franciaországban, Svédországban vagy akár Olaszországban.

„Ha ezt nem akarjuk mi is átélni, akkor április 8-án meg kell védenünk Magyarországot, mert ha egyszer betelepítik a bevándorlókat, többet nem lehet őket kitenni” – fogalmazott a KDNP-s politikus.

Borítókép: Hollik István, a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka

Forrás: MTI Fotó/Kovács Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!