Ország-világ

2021.06.03. 06:42

Sorozatosak a háttéralkuk a baloldalon

Biztos, hogy csak korlátozott verseny lesz a baloldali előválasztáson, mert bár hónapok vannak még a voksolásig, de már több alku született, hogy melyik párt kinek a jelöltjét támogatja.

Az utóbbi időben egymás után születtek az előválasztást érintő megállapodások a baloldalon, hogy egy-egy jelöltet még a voksolás előtt, a választói akaratot megkerülve helyzetbe hozzanak – írja a Magyar Nemzet.

A hét elején jelentette be Jakab Péter, hogy Budapest 2. számú választókerületében Gy. Németh Erzsébetet, a Demokratikus Koalíció politikusát támogatják. Nem ez volt az első alkalom, hogy a Jobbik hivatalosan is beállt egy DK-s politikus mögé: Varju Lászlót, az újpesti központú, 11-es számú egyéni választókerület országgyűlési képviselőjét, míg a II. kerületben Kálmán Olgát, a Gyurcsány-párt elnökségi tagját támogatják.

Emlékezetes, hogy Jakab Péter már a Momentummal is kötött egyezséget: a budapesti Hegyvidéken Hajnal Miklóst, míg a főváros 18-as választókerületében Tóth Endrét, a Momentum elnökségi tagjait támogatják. Korábban a Jobbik elnöke ugyanerről biztosította az LMP-s Demeter Mártát, valamint Kunhalmi Ágnest, az MSZP társelnökét is. Viszonzásul Kunhalmi Ágnes közölte, hogy a szocialisták az egykori radikális párt dunaújvárosi országgyűlési képviselőjét, Kálló Gergelyt fogják támogatni a körzetben.

„Ma már a baloldalon is nyíltan beszélnek róla, hogy az előválasztás tét nélküli, valójában már a miniszterelnök-jelölt személyéről és a legtöbb egyéni jelöltről is megállapodtak a pártok. A tárgyalásokon pedig egyértelműen Gyurcsány Ferenc akarata érvényesült, aki Karácsony Gergellyel szeretné a köztük Budapesten már jól kialakított működési modellt országos szintre is kiterjeszteni”

– válaszolta a Magyar Nemzet kérdésére Deák Dániel, a XXI. Század Intézet munkatársa.

Az előválasztás intézménye kapcsán a politológus hangsúlyozta: csupán egy kampánytechnikai fogásról van szó, amivel aktivizálni szeretnék a baloldali szavazókat, a felmérések ugyanis azt mutatják, hogy míg a kormánypárti választók túlnyomó többsége részt venne egy most vasárnap tartandó országgyűlési választáson, addig a baloldali szimpatizánsok körében lényegesen alacsonyabb ez az arány.

„A Jobbik egy megvett párt, az elmúlt évek során politizált már a török és az orosz érdekek szerint is, míg a 2018-as parlamenti választáson Simicska Lajos elvárásainak megfelelően kommunikáltak a jobbikos politikusok” – húzta alá Deák Dániel annak kapcsán, hogy a Jobbik több körzetben is a DK indulóját támogatja.

A XXI. Század Intézet szakértője emlékeztetett: az eddigi bejelentések alapján a Gyurcsány-párt az egyéni körzetekben túlnyomó többségben lesz a jelöltek számában, míg a Momentum, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd szinte alig rúg labdába, de a Jobbiknak sem sok babér terem Gyurcsány Ferenc mellett. „Jakab Péter csak rövid távon tud gondolkodni, de Gyurcsány Ferenc már a 2022-es választás utáni időszakra gondol, mivel az a végső célja, hogy az összes ellenzéki pártot bedarálja és végérvényesen a DK alá rendelje” – húzta alá az elemző.

Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint nem figyelhető meg tendencia azzal kapcsolatban, hogy egymás jelöltjeit támogatják, ugyanis az összevisszaság jellemzi a baloldali pártok magatartását.

A szakértő véleménye, hogy a fővárosban azért állhat be a Jobbik más pártok emberei mögé, mert Budapesten kevés esélyes jelöltjük van.

„A választók megelőzték a pártokat, ugyanis a baloldali szavazók részéről már 2018-ban is megvolt az igény a teljes körű együttműködésre, ezért a politikailag aktív szavazóknak nem lesz probléma abból, hogy a pártok egyes körzetekben a másik jelöltjét támogatják” – hangsúlyozta a szakértő, aki hozzátette: nincs jele annak, hogy éles harc alakulna ki a balliberális pártok között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!