megtorlások

2018.08.29. 17:52

Súlyos jogsértésekkel vádolja az ENSZ Nicaraguát

Nicaragua kormánya szemet hunyt, amikor fegyveres vandálok tüntetőkre támadtak, több tüntetőt puskával megbecstelenítettek és megkínoztak a fogságban – áll az ENSZ szerdai jelentésében, amelyre Managua rögtön reagált.

Az ENSZ- jelentés április 18. és augusztus 18. között elkövetett jogsértéseket dokumentál. A kifogásolt esetek között van a nicaraguai rendőrség által elkövetett erő aránytalan alkalmazása és a bírósági ítélet nélkül végrehajtott kivégzések, eltűnések, kiterjedt önkényes fogva tartás, valamit a fogdákban elkövetett nemi erőszak és kínzás.

„Amint a világ elfordítja a tekintetét, Nicaraguában a tüntetők elleni megtorlás folytatódik”

- áll Zeid Raad al-Huszeinnek, az ENSZ emberi jogi főbiztosának a közleményében.

A főbiztos kijelentette: attól tart, hogy Nicaragua ugyanazt az utat követi, mint Venezuela, és reményét fejezte ki, hogy sikerül meggyőzni, hogy hagyjon fel a tüntetések elleni „vasököllel” való fellépéssel.

A jelentés szerint az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának fontolóra kell vennie nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását, hogy megakadályozza a helyzet rosszabbodását, bár „a megtorlás dermesztő hatása” és „az elterjedt terror légköre” már sok tüntetőt elhallgattatott.

A közép-amerikai ország kormány közölte, hogy nincs megtorló politika, de a békét helyreállították az utcákon.

Az ENSZ jelentés szerint fogvatartottak elmondták, hogy Taser-fegyverekkel, szögesdróttal kínozták, ököllel és vascsővel ütlegelték és fojtogatták őket.

„Több nő ellen alkalmaztak szexuális agressziót, többüket meg is erőszakolták, a fogvatartottak elmondták, hogy rendszeresek voltak a szexuális visszaéléssel való fenyegetések. A férfi fogvatartottak is beszámoltak nemi erőszakról, volt, akinek puskával vagy más tárggyal becstelenítettek meg” a jelentés szerint.

Amikor áprilisban elkezdődtek a tüntetések, a kormányzó sandinista párttal összeköttetésben álló emberek „bandákba” szerveződve támadtak a békés tüntetőkre, míg jól felfegyverzett kormánypárti félkatonai szervezetek sorban tartóztatták le a tüntetőket országszerte – áll az ENSZ jelentésében.

A 33 oldalas cáfolatban Nicaragua kijelentette, hogy az ENSZ Emberi Jogi Hivatala által Genfben kiadott közlemény nem vette figyelembe a demokratikusan megválasztott kormány megdöntésére irányuló erőszakot.Nicaragua szerint nem voltak önkényes őrizetbe vételek, a fogva tartások törvényesek voltak, és nincs bizonyíték kínzásról vagy nemi erőszakról.

Nicaragua szerint 22 rendőr halála bizonyítja, hogy a tüntetések nem voltak békések, de az ENSZ-jelentés szerint nem találtak bizonyítékot a tüntetők által végrehajtott összehangolt vagy előre eltervezett erőszakos cselekményekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!