Nemzetpolitika

2018.07.11. 17:04

Százezer gyermeket érint a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program

Mintegy kétezer óvoda újul meg vagy épül a Kárpát-medencében – mondta Soltész Miklós szerdán Pécsen, a 2014-ben indult, 2022-ig tartó óvodafejlesztési programra utalva.

A Miniszterelnökség államtitkára a pécsi katolikus egyházmegye fenntartásában működő Szent Mór Óvoda új, mintegy 800 millió forintos beruházással felépülő, 1200 négyzetméteres épületének alapkőletételi ünnepségén közölte: a fejlesztések több mint százezer gyermeket érintenek, ami „óriási nagy szám”.

Soltész Miklós ismertetése szerint a beruházások nyomán mintegy ezer állami, önkormányzati, illetve ötszáz-ötszáz határon túli és egyházi nevelési intézmény újul meg vagy épül fel. Hangoztatta:

„Kötelességünk és felelősségünk, hogy a nemzetet szerető, becsülő és a családokat erősítő gyermekeket adjunk tovább a következő évtizedeknek.”

Mint felidézte, a magyar kormány 2010-ben egyértelműen eldöntötte, hogy a nemzetpolitika középpontjába a családoknak és a családtámogatásnak kell kerülnie. Ennek egyik lépése az óvodafejlesztési program – jegyezte meg.

Az alapkőben elhelyezett időkapszulába az államtitkár egy Márton Áron (1896-1980) erdélyi katolikus püspököt ábrázoló kulcstartót tett. Soltész Miklós az egyházi vezetőt méltatva úgy fogalmazott: „Sosem lehet tudni, hogy kikből lesz Márton Áron, kikből lesz olyan ember, akire a nemzet méltán büszke lehet a következő évtizedekben, évszázadokban.”

Udvardy György pécsi katolikus megyés püspök beszédében a kormányzati támogatást megköszönve és az egyházmegye oktatási intézményeiben jelenleg folyó fejlesztésekre, beruházásokra is kitérve azt mondta: „szeretnénk ebben az új intézményben továbbra is az életet szolgálni”.

Dohóczki Péter, az egyházmegye gazdasági igazgatója az új óvodáról elmondta, hogy a tervek szerint 2019 tavaszára elkészülő, 1200 négyzetméteres épületben négy csoportszobát, többcélú rendezvénytermet alakítanak ki, kertjét parkosítják és kültéri játszótereket is létesítenek. Az egyházmegye az elmúlt években mintegy 17 milliárd forintos fejlesztési forrásra tett szert. Az összeg több mint felét óvodák, iskolák és gondozóotthonok fejlesztésére fordítják – közölte.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!