jelképes határ

2018.04.21. 22:03

Szélsőjobboldali aktivisták eltorlaszoltak egy alpesi hágót

Eltorlaszolta a francia Alpokban található Échelle-hágót az Indentitárius Nemzedék (GI) francia szélsőjobboldali szervezet mintegy száz aktivistája, akik szombat reggel mentek fel a francia-olasz határon lévő hágóba, azzal a céllal, hogy egyetlen illegális bevándorló se léphessen Franciaország területére.

Ez a hágó „az illegális bevándorlók stratégiai átkelő pontja”- mondta Romain Espino, a GI egyik szóvivője az AFP francia hírügynökségnek, egyben bírálva „a hatóságok gyávaságát”. „Egy kis akarattal ellenőrizni lehetne a bevándorlást és a határokat” – tette hozzá.

Az AFP úgy tudja, hogy a többségében franciákból álló csoportban magyarok, olaszok, dánok, osztrákok, angolok és németek is vannak.

Az aktivisták hótalpon jutottak fel a hágóba, építkezéseken használt műanyag rácsokból „jelképes határt” húztak fel, és a hágóban akarják tölteni legalább a hétvégét, hogy jelezzék az esetleges bevándorlóknak, hogy „a határ zárva, és haza kell térniük”.

A hegyoldalon egy óriás transzparenst feszítettek ki, amelyen vörös alapon fehér betűkkel ez az üzenet olvasható angolul. Ha a migránsok mégis át akarnak kelni,

„hívni fogjuk a csendőrséget.( ...) Azután az igazságszolgáltatás teszi majd a dolgát”

- jelentette ki Romain Espino.

A GI által bérelt két helikopter repült el napközben a helyszín felett. Később drónok, vasárnap pedig egy kétüléses repülő fog őrködni.

„Meg kell magyarázni az esetleges bevándorlóknak, hogy az az embertelenség, ha elhitetik a Földközi-tengeren vagy a behavazott Alpokon átkelő emberekkel, hogy ezek az útvonalak egyáltalán nem veszélyesek. Ez nem igaz”

- jelentette ki Espino.

„Nem fogják megtalálni Eldorádót, ez erkölcstelen. Ennek a franciák fizetik meg az árát”

- tette hozzá.

Hautes-Alpes megye prefektúrája szerint az akció „eddig békésen zajlott”, és az aktivisták egy része kora estére elhagyta a helyszínt.

„A prefektúra és a rendvédelmi erők továbbra is éberen figyelik az akció lebonyolítását, hogy megakadályozzák a közrend bármilyen megzavarását és garantálják a jog betartását” – áll a prefektúra közleményében.

Az AFP szerint szombat délután egyetlen rendfenntartót sem lehetett a helyszínen látni. Az 1762 méter magasan fekvő Échelle-hágó hat kilométerre fekszik az olasz határtól.

Egy éve Hautes-Alpes megyébe egyre több fiatal érkezik, főként Guineából és Elefántcsontpartról. A francia hatóságok szerint 315 illegális bevándorlót toloncoltak vissza Olaszországba 2016-ban, 2017-ben pedig 1900-at.

A francia-olasz határ teljes hosszán továbbra is erős a migrációs nyomás – közölte péntek este Gérard Collomb francia belügyminiszter, emlékeztetve, hogy 50 ezer kérelmet utasítottak vissza 2017-ben.

„Úgy döntöttünk, hogy fél évre megújítjuk a határellenőrzést” – mondta a miniszter a menedékjogi és bevándorlási törvénytervezet parlamenti vitájában. A vitatott törvénytervezetet a jobboldal túl elnézőnek, a baloldal pedig embertelennek tartja.

A 2012-ben alapított Identitárius Nemzedék 2017 júliusában Defend Europe (Védjük meg Európát) kampánya keretében kibérelte a C-Star nevű hajót, hogy elriassza a civil szervezeteket segítségnyújtástól a tengeren átkelő bevándorlóknak és menekülteknek. A mozgalom kedveli a nagy médiavisszhangot kiváltó akciókat, 2016 szeptemberében például falat emeltek Montpellier-ben egy befogadó központnak szánt épület bejárata előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!