Ország-világ

2021.10.15. 17:05

Szijjártó: az előző negyedévben Magyarországon épült a harmadik legtöbb lakás az EU-ban (videó)

A koronavírus-járványt követő gyors gazdasági kilábalásban fontos szerepe volt a lakásépítések robbanásszerű növekedésének Magyarországon, hazánk ebben a tekintetben harmadik helyen állt az Európai Unióban az előző negyedévben – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Lentiben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a CREATON South-East Europe Kft. beruházásának átadóján elmondta, hogy a vállalat 1,2 milliárd forintos fejlesztéséhez az állam 282 millió forint támogatást nyújtott, amiért cserébe az építőipari cég kötelezettséget vállalt 222 munkahely megőrzésére. Ennek keretében új épületrészt építettek, illetve új présgépeket és digitális energiafelügyeleti rendszert szereztek be.

A külügyminiszter beszédében kiemelte, hogy a lakásépítések „mindig a jövőbe vetett bizalmat jelentik”, s így nem csak a jelenlegi gazdasági növekedéshez járulnak hozzá, hanem azt a jövőre vonatkozóan is előrejelzik.

A miniszter ennek kapcsán elmondta:

az előző negyedévben 68 százalékkal több lakás- és házépítési engedélyt adtak ki Magyarországon, mint a múlt év azonos időszakában, míg az EU átlagos növekedési üteme 28 százalékos volt.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a kormány a gazdaság- és társadalompolitikai stratégiák készítésénél mindig is fókuszba helyezte a családok otthonteremtési támogatását. Mint mondta, ebbe a képbe illik a családi otthonteremtési kedvezmények rendszere, valamint például az új építésű ingatlanok áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentése és a közjegyzői díjak mérséklése.

„Célunk az, hogy az otthonteremtési támogatások rendszerét a jövőben is fenntartsuk, sőt bővítsük annak érdekében, hogy a családok saját tulajdonú otthonban nevelhessék gyermekeiket”

- fogalmazott.

Ezt követően kitért arra, hogy a cégcsoport mára Európa egyik vezető tetőcserép-gyártó vállalata, amely évente 3,5 millió négyzetméternyi tetőcserepet gyárt Lentiben. Az üzem pedig 70 százalék fölötti exporthányaddal dolgozik.

A miniszter arról számolt be, hogy Magyarország az ötödik a tetőcserép-exportáló országok világranglistáján, s rekordot ért el az első hét hónap termelési értéke is, így az export idén is meg fogja haladni a 100 milliárd forintot.

Végezetül rámutatott, hogy Zala megyében 21 vállalat vett részt a kormány beruházásösztönzési programjában a világjárvány kezdete óta. Ennek nyomán jelenleg 18 milliárd forintnyi beruházás zajlik az állam 7 milliárd forintos támogatásával, s ezáltal 5600 munkahelyet sikerült megőrizni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!