Misszióvezetői értekezlet

2017.08.28. 11:44

Szijjártó: Magyarország érdeke vezérli a külpolitikát

A magyar külpolitikát továbbra is Magyarország érdeke vezérli biztonsági, politikai és gazdasági kérdésekben – hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az őszi misszióvezetői értekezleten hétfőn, Budapesten.

A tárcavezető a nagykövetségek, főkonzulátusok vezetői előtt arról beszélt, hogy a biztonságpolitikai kihívás Európában fokozódni fog, a bevándorlás kérdése pedig éles megosztóvonal marad a tagállamok között. Mint mondta, pár éve még elképzelhetetlen volt, hogy a békés Nyugat-Európában lesz a legsúlyosabb terrorfenyegetettség a világon.

A világ sokszor abba az irányba változott, amit mi, magyarok előre jeleztünk – fogalmazott Szijjártó Péter, aki szerint fontos, hogy legyen vezérfonal, amelyhez igazodni lehet a változások közepette. E vezérfonal továbbra is Magyarország érdeke – szögezte le.

Az elmúlt évek tanulságaként jellemezte, hogy aki e nehéz, változásoktól meggyötört időkben meghunyászkodik, azt „legyalulják”. Egyrészt rákényszerítik olyan dolgokra, amelyeket nem akar, másrészt bokszzsáknak tekintik – fejtette ki. A miniszter értékelése szerint arra is fel kell készülni, hogy az eddigi viták megmaradnak, sőt fokozódnak a következő időszakban, mert az azt okozó tényezők nem a megoldódás irányába mutatnak.

Az illegális bevándorlásra adott válaszok jól láthatóan nem közelednek egymáshoz, noha a magyar állásponthoz hasonló kommunikációs elemek már felfedezhetők nyugaton is

- mondta. Szijjártó Péter ezek közé sorolta, hogy meg kell különböztetni az illegális bevándorlókat és a menekülteket, Európa védelme a határvédelemnél kezdődik, továbbá Európán kívül kell eldönteni, ki jöhet be.

A miniszter felhívta a figyelmet, hogy több európai országban választások lesznek. Jól látszanak azok a törekvések, amelyek Magyarországot is igyekeznek belevonni a kampányba, ezért észnél kell lenni, a kijelentéseket a maguk súlyánál kell kezelni, és mindig meg kell védeni Magyarországot – jelentette ki, hozzátéve: nem szabad engedni, hogy az országot méltatlanul, érdemtelenül, sokszor gyalázatos módon bírálják belpolitikai okok miatt.

A miniszter azt is hangsúlyozta, hogy komoly dogmák dőltek meg. Nyugat-Európa már nem a világ legbiztonságosabb része, emellett társadalmi integrációs modellek sora fulladt totális kudarcba – mondta, utóbbira példaként hozva, hogy az Európát sújtó merényletek jelentős részét olyan már Európában születettek követték el, akiknek felmenőik még Európán kívülről származtak. A bevándorolt családok, közösségek integrációja sok esetben sikertelen volt, a kontinens nyugati felében több helyen párhuzamos társadalmak jöttek létre – tette hozzá.

Szijjártó Péter arra kérte a jelenlévőket, hogy ne engedjék magukat eltéríteni attól az állásponttól, hogy Európa biztonsági helyzetén lehet javítani, helyre lehet állítani azt.

Ehhez más európai politika kell, az EU vezetőinek azért kellene összeülniük, hogy e kérdéseket megoldják, és nem azért, hogy egyes tagállamokat „kipécézzenek” – fogalmazott.

A tárcavezető a világgazdasági kihívásokról szólva elmondta: azok sikeresek, akik a termelést és a digitalizációt minél gyorsabban össze tudják kapcsolni – vélekedett, jelezve: Magyarország jó kiinduló helyzetben van, de ezért nap mint nap meg kell küzdeni. Soha ilyen magas nem volt az export, soha nem jött ennyi beruházás és soha nem volt ilyen magas a külkereskedelmi többlet – sorolta.

Szijjártó Péter a V4-ekről szólva felhívta a figyelmet, hogy a következő néhány hónapban ismét számítani kell arra, hogy kísérletek lesznek az együttműködés megbontására. A visegrádi a leghatékonyabb és legszorosabb szövetség, és ezzel így számolnak a jövőben is – fogalmazott.

„A terrorizmus nem távoli veszély”

Van egy bevándorláspárti holland kormány, amelynek az álláspontját képviseli a bevándorláspárti holland nagykövet, és van egy biztonságpárti magyar kormány, amely világossá tette: nem enged be illegális bevándorlókat a területére, és nem szeretné, ha illegális bevándorlók árasztanák el Európát – mondta Szijjártó Péter az M1-en hétfőn a napokban kirobbant magyar-holland diplomáciai konfliktus kapcsán. A tárcavezető szerint a nyugat-európai merényletek után – amelyeknek köze volt a bevándorláshoz – nem lehet a terrorról távoli veszélyként beszélni.

A miniszter beszélt arról is, a magyar kormány nem fogadja el, hogy autós merényletek lehetnek Európában. Elmondta: értékeli, hogy a holland külügyminiszter már pénteken felhívta, elhatárolódva Gajus Scheltema terrorizmussal kapcsolatos mondatától. Leszögezte: nem akarja élezni a két ország konfliktusát, hétfőn konzultál a hazarendelt nagykövettel, utána döntenek a következő lépésről.

Szijjártó Péter a Kossuth Rádióban visszautasította Angela Merkel német kancellár vasárnap megjelent nyilatkozatát is, amely szerint Magyarország 2015-ben megtévesztette volna a bevándorlókat, akik ezért indultak el Ausztria és Németország felé. „Azok után azonban, hogy Németországban elhangzottak azok a nyilatkozatok, hogy a Szíriából jövők számára a menekültjogi eljárásokat Németországban lefolytatják, ezután az együttműködés lehetősége megszűnt a bevándorlókkal, ők Németországba akartak menni. Ez összetett probléma volt 2015-ben” – zárta Szijjártó Péter.

 

 

 

 

 

 

 

(Borítóképünkön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszél a vezető diplomatákhoz.

Forrás: MTI / Koszticsák Szilárd)

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!