nincs megegyezés

2018.07.13. 20:42

Szlovénia beperli Horvátországot a Pirani-öböl körüli határvita miatt

A két ország 2009-ben fordult nemzetközi döntőbírósághoz, a határvita miatt pedig Szlovénia többször is hátráltatta Horvátország európai uniós csatlakozási tárgyalásait.

A szlovén ügyvivő kormány pénteki ülésén döntött arról, hogy a luxembourgi székhelyű Európai Bíróságon beperli Horvátországot, mert Zágráb nem alkalmazza a Pirani-öböl ügyében meghozott bírósági döntést – közölte a szlovén sajtó.

Szlovénia az Európai Unió működéséről szóló szerződés 259. cikke alapján indítja meg az eljárást. Ez kimondja: bármely tagállam az Európai Unió Bíróságához fordulhat, ha megítélése szerint egy másik tagállam a szerződésekből eredő valamely kötelezettségét nem teljesítette. A kormány pénteken elfogadta a teljes peranyagot.

Szlovénia és Horvátország között 1991-ben – miután a két ország kivált Jugoszláviából – tört ki határvita, amely egyebek mellett a Pirani-öböl felügyeletét is magában foglalta. A problémát az okozta, hogy a szlovének csak horvát területi vizeken keresztül tudtak kihajózni az öbölből, ezért a határvonal számukra kedvező módosítását kérték. A horvát fél szerint viszont a határt az öböl felezővonalánál kellett volna meghúzni, így viszont a szlovéneknek továbbra is horvát vizeken kellene áthajózniuk, hogy az öbölből kijussanak a nemzetközi vizekre.

Az ügyben eljáró hágai nemzetközi döntőbíróság egy évvel ezelőtt Szlovénia javára döntött Horvátországgal szemben a határvitát illetően, és a testület kimondta, módosítani kell a határokat, hogy a szlovének ne csak horvát területi vizeken keresztül tudjanak kijutni az Adriai-tengerre. A horvát kormányfő már akkor kijelentette, Zágráb nem tekinti kötelező érvényűnek a döntést, és nem áll szándékában eleget tenni az abban foglaltaknak, mert – mint mondta – a horvát parlament már 2015-ben döntött arról, hogy kihátrál a horvát-szlovén határvita döntőbírósági rendezéséből, miután kiszivárgott: Ljubljana feltehetően lobbizott a bíróságon, hogy megszerezze a Pirani-öböl kétharmadát.

Az ügyben azóta sem történt előrelépés.

Ljubljana márciusban azt kérte az Európai Bizottságtól, nyilvánítson véleményt a történtekről, ám Brüsszel hétfőn közölte, nem foglal állást a kérdésben. Miro Cerar ezt követően kijelentette, Ljubljana az Európai Unió Bíróságához fordul.

Szlovénia és Horvátország 2009-ben fordult nemzetközi döntőbírósághoz, a határvita miatt pedig Szlovénia többször is hátráltatta Horvátország európai uniós csatlakozási tárgyalásait. A horvát-szlovén határvitának is szerepe volt abban, hogy Brüsszel módosított bővítési politikáján, és úgy döntött, ezentúl egyetlen ország sem csatlakozhat az Európai Unióhoz mindaddig, míg nem rendezi határvitáit a szomszédaival.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!