rossz körülmények

2018.10.03. 10:17

Szökésben lévő rabokat lőttek le rendőrök Brazíliában

Tocantins államban azután sikerült megszökniük a foglyoknak, hogy lázadást szítottak.

A fegyenceknek azt követően sikerült kiszabadulni Araguaína település Bara da Grota nevű javítóintézetéből, hogy lázadást szítottak, túszul ejtették az intézmény egyik, a foglalkozásokat vezető oktatóját. Lefegyvereztek két őrt, majd húszan megszöktek.

Elfogásukra a hatóságok hajszát indítottak, amelynek során rátaláltak tíz rabra, akik nem akarták magukat megadni. Lövöldözés kezdődött, és a rendőrök lelőtték a rabokat. A többi szökésben lévő után folytatódik a hajsza.

Brazíliában, ahol túlzsúfoltak a börtönök, gyakran vannak lázadások és fogolyszökések. Ennek oka leginkább a nem megfelelő őrzési körülményekre vezethetők vissza. A börtönökben a különböző rivális bandák közötti összecsapásokban csupán januárban mintegy 150 rab halt meg. A hivatalos adatok szerint a brazil börtönökben mintegy 730 ezer rabot őriznek, ami 50 százalékkal több, mint az ilyen intézetek befogadóképessége.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!