NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉS

2019.12.11. 22:00

Tatabányánál kapták el a pozsonyi gyilkosság elkövetőit (videó)

Két szerb állampolgár a gyanúsított.

Nemzetközi elfogatóparancs alapján kaptak el két férfit a megyei rendőrök a sztrádán, akiket átadnak a szlovák hatóságoknak – adta hírül a kemma.hu.

A rendőrség tájékoztatása szerint a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság beosztottjai

Tatabányánál, az M1-esen elfogtak két szerb állampolgárt, akiket a szlovák hatóságok gyilkosság gyanúja miatt kerestek.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába december 10-én 21 óra 30 perckor érkezett jelzés, hogy az M1-esen Budapest felé személygépkocsival közlekedik két férfi, akik emberölés és garázdaság bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók. A rendelkezésre álló adatok szerint a két szerb állampolgár összefüggésbe hozható egy Pozsonyban bántalmazott férfi halálával.

A Parameter.sk úgy tudja, hogy december 8-án vasárnap hajnalban a pozsonyi főpostánál egy 22 éves férfit ölt meg a két szerb.

Harmadik társukat, egy macedón férfit Szlovákiában vették őrizetbe, ellene még folyik a vizsgálat.

A két szerbet távollétében gyanúsították meg az emberöléssel, miközben elindult Magyarországon a kiadatási eljárás.

A Pozsony I. Járásbíróság elfogatóparancsa alapján vették őrizetbe őket. Ha a bíróság bűnösnek találja, héttől tíz évig terjedő börtönbüntetésre ítélheti őket.

A megyei rendőrök Tatabányánál, az 54-es kilométerszelvényben lévő pihenőbe vezették ki a gépkocsikat és igazoltatták a 21 és a 26 éves férfiakat. A két szerb ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, ezért őket a rendőrök elfogták és előállításukat követően őrizetbe vették. A két elfogott férfit a nemzetközi együttműködés keretén belül, a későbbiekben átadják a szlovák hatóságnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!