tiltakozás

2017.11.14. 06:38

Több ezren tüntettek Brazília nagyvárosaiban az abortusz teljes betiltása ellen

Sao Paulóban mintegy 3500 ember vonult az utcára tiltakozni az ellen, hogy a terhességmegszakítást – a kivételes eseteket is beleszámítva – betiltsák.

Brazíliában ugyanis csak három esetben engedélyezett az abortusz: ha a terhesség az anya életét veszélyezteti, ha a magzatban anencefáliát (az agy kialakulásának részleges vagy teljes hiányát) diagnosztizálták, vagy ha a terhességet nemi erőszak okozta – jelentette az UOL brazil hírportál hétfőn..

A brazil törvényhozás alsóháza november 8-án hagyott jóvá egy törvénymódosítást, amely az élet védelmének szükségéről szól. A módosítás azonban leszögezi, hogy az élet nem a születéskor, hanem a fogantatáskor kezdődik. Ennek értelmében az abortusz nemcsak törvény-, de alkotmányellenesnek is minősülne.

A módosítás életbe lépéséhez a tervezetet a parlament mindkét házának jóvá kell hagynia, az elnöknek pedig aláírásával kell szentesítenie.

Rio de Janeiroban mintegy 300 tüntető, többségükben nők fejezték ki ellenvéleményüket a tiltásról. A TASZSZ jelentése szerint kisebb összecsapásokra is sor került a tiltakozók és a rendőrség között, a rendfenntartók könnygázt vetettek be a zavargás felszámolására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!