Végzetes időjárás

2018.10.13. 08:22

Több hegymászó meghalt a Himaláján hóvihar miatt

Legkevesebb nyolc hegymászó életét vesztette Nepálban, a Himalájához tartozó Gurdzsa-hegység megmászása közben, miután egy heves hóvihar elsöpörte el a táborukat, kilencedik társuk eltűnt- közölte szombaton a nepáli rendőrség szóvivője, Szailes Thapa.

Nyolc áldozat holttestének a helyét egy mentőcsapatnak sikerült azonosítania a tábor romjai között, de a nagy hideg és a változékony időjárás lassítja a keresést.

„Úgy gondoljuk, hogy hóvihar okozta a tragédiát, mert a fák ágai le voltak törve és a sátrak összedőltek. Az áldozatok holtteste szanaszét hever” – mondta a szóvivő az AFP francia hírügynökségnek.

Egy helikopternek végül sikerült leszállnia rövid időre a tábor közelében, de nem tudták kimenteni a holttesteket. Sziddharta Gurung pilóta elmondta, hogy a vihar mindent széthordott, a sátrakat elfújta a szél. Túl hideg van ahhoz, hogy folytatni tudják a kutatást.

Egy mentőcsapat vasárnap visszatér a helyszínre, ha az időjárás megengedi.

Vangcsu serpa, a Trekking Camp Nepal szervezet munkatársa elmondta, hogy azután kezdtek el kutatni a hegymászók után, hogy 24 órán át nem kaptak róluk hírt.

Az öt dél-koreai hegymászó és 4 nepáli vezetőjük október eleje óta a 7193 magas hegy lábánál táboroztak derült időre várva, hogy folytassák a mászást.

A ritkán megmászott Gurdzsa az Anapurna-hegységben, Katmandutól nagyjából 200 kilométerre nyugatra található, a Dhaulagiri, világ hetedik legmagasabb hegycsúcsa mellett.

A térségben gyakoriak a lavinák. A Gurdzsára eddig mintegy harminc hegymászónak sikerült feljutnia, 1969-ben hódította meg először egy japán hegymászócsoport.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!