Vihar

2017.08.12. 20:08

Több száz háztartásban továbbra sincs áram a Nyugat-Dunántúlon

A kisfeszültségi hibák elhárítása, a csütörtök esti viharban megsérült villanyvezetékek és oszlopok javítása vasárnapig is elhúzódhat, több településen nincs közvilágítás, de az a cél, hogy előbb a háztartásokban legyen világítás, utána tudnak foglalkozni az utcák, terek világításával – tájékoztatta szombat este az E.ON szóvivője az MTI-t.

Egyházi Nikoletta elmondta: három megyében több száz kisfeszültségű hibát jelentettek be, a szakemberek a késő esti órákban és vasárnap is dolgoznak az áramszolgáltatás visszaállításán.

Vas megyében még 600 középfeszültségű hiba elhárításán dolgoznak, Győr-Moson-Sopronban és a Zalában ezeket a hibákat már kijavították. A kisfeszültségű hálózat sérüléseit csak a középfeszültségű hálózat helyreállítása után tudják elvégezni. Hozzátette: több településen nincs közvilágítás, de a szolgáltató elsődleges célja, hogy minden fogyasztónál legyen áram, és csak ezt követően tudnak foglalkozni az utcák, terek világításával.

A szolgáltató szakemberei, és az alvállalkozók együttműködve a katasztrófavédelemmel továbbra is teljes létszámban a hiba elhárításán dolgoznak. A munkájukat megnehezíti, hogy a viharban a kisfeszültségű hálózatoszlopok is széttörtek, az orkánerejű szél szétszaggatta a vezetékeket, amelyek javítása hosszabb időt vesz igénybe.

Csütörtök este a nyugat-dunántúli régióban 120 ezer fogyasztónál szűnt meg az áramszolgáltatás a vihar miatt.

Borítófotó: Villanyvezetékre dőlő fák miatt több ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás Veszprém, Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében. MTI Fotó: Varga György

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!