horvát autópálya-baleset

2019.07.16. 12:56

Többféle kábítószert is fogyasztott a súlyos balesetet okozó sofőr

Többféle droggal is élt a férfi, aki lassítás nélkül belehajtott egy magyar rendszámú autóba Horvátországban, az A4-es autópálya Sveta Helena-i fizetőkapujánál, és súlyos sérüléseket okozott a magyar származású családnak.

Forrás: Jutarnji.hr

Amfetamin, diazepám és a köznyelvben Ginaként ismert GHB is volt a 35 éves sofőr vérében – tudta meg Markovics Annamária, az MTI tudósítója. A Jutarnji List horvát lap azt is tudni véli, hogy

a balesetet követően a sofőr csak egyetlen telefonhívást indított, apját hívta fel, akivel sokkos állapotban közölte, hogy „embereket ölt meg Sveta Helenánál”.

Mint azt korábban megírtuk, a balesetben két felnőtt és egy gyerek sérült meg. A magyar származású édesapa és horvát származású édesanya hétéves gyermekével Ausztráliából érkezett Magyarországra, ahonnan a horvát tengerpartra szerettek volna utazni. A család válságos állapotban került kórházba, de mindhárom sérült túl van az életveszélyen.

A rendőrség továbbra is várja a telefonszolgáltató jelentését, hogy kiderüljön, a sofőr használta-e telefonját közvetlenül a baleset előtt.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=3&v=E5icXco7BEY

A rendőrségi kihallgatás során a férfi azt mondta, nem emlékszik a baleset körülményeire. A horvát rendőrség korábban közölte, hogy

a BMW-t vezető férfi a megengedett óránkénti 50 kilométeres sebesség helyett lassítás nélkül, az előzetes becslés szerint 150 kilométeres sebességgel csapódott bele a fizetőkapunál álló, magyar rendszámú Skodába.

A zágrábi megyei bíróság hétfőn harmincnapos vizsgálati fogságságba helyezte a BMW sofőrjét az indoklás szerint azért, mert fennáll a lehetősége annak, hogy megismétli a bűncselekményt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!