Ország-világ

2020.07.31. 17:54

Tóth Bertalanék elhallgattatják a párton belüli kritikus hangokat

Az MSZP elnöksége bizalomvesztésre hivatkozva felfüggesztette Dobák István csepeli elnökségi tag, illetve Fekete Zoltán Pest megyei elnök párttagságát, egyúttal kezdeményezték a kizárásukat is – derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumból. Az irat szerint az elnökség döntött a marcali helyi szervezet feloszlatásáról és újjászervezéséről, továbbá arról is, hogy a karcagi időközi választáson az MSZP a saját jelöltje helyett egy független indulót támogat, aki használhatja a párt logóját.

Miközben az MSZP vezetése titkos háttértárgyalásokat kezdett Gyurcsány Ferencékkel arról, hogy egy lehetséges közös listán biztos helyeket szerezzenek a párt szűk elitjének, a Tóth Bertalan által irányított elnökség megkezdte a párton belüli kritikus hangok elhallgattatását, kiszorítását – értesült a Magyar Nemzet.

„Eseménydús, sorsfordító időszak előtt állunk. A NER-rel vívott küzdelemben elengedhetetlenül fontos lesz, hogy a Magyar Szocialista Párt egy szoros egységet alkotó közösségként nézzen szembe a rá nehezedő kihívásokkal. Össze kell zárnunk, hiszen az MSZP nemcsak egy párt, hanem egy közösség is, ahol a bizalom kiemelten fontos. Bizalom nélkül nem lehetünk sikeresek a következő hónapok csatáiban, hiszen minden figyelmünket az orbáni rendszer megdöntésére kell fordítanunk, ami csak egységben sikerülhet” – írja az MSZP elnöke a Magyar Nemzet birtokába jutott levélben. Mindezek alapján

Tóth közli, hogy az országos elnökség felfüggesztette Dobák István csepeli elnökségi tag, illetve Fekete Zoltán Pest megyei elnök párttagságát.

Dobák azért jutott erre a sorsra, mert Egy elmaradt vita helyett. Hogyan vesztette el az önkormányzati választást a csepeli demokratikus baloldal címmel Facebook-bejegyzést írt.

„Ezt a nyilvánosságnak szánt véleményt több jobboldali portál is átvette. A Csepel.info internetes oldal például a következő címmel jelentette meg Dobák István írását:

»Bangóné mondjon le! Borítja a bilit az MSZP-s párttárs.«”

– méltatlankodik Tóth Bertalan a levelében. Fekete Zoltán tagságát pedig azért függesztették fel, mert egy párton belüli egyeztető megbeszélésről, az érintettek tudta és beleegyezése nélkül, titkos hangfelvételt készített. Állítólag ezt később ő maga is elismerte. „Fekete Zoltán ezzel a tettével egyrészt megsértette a beszélgetésben részt vevők személyiségi jogait, másrészt megismerhetővé tette mások számára a tiltott módon készített felvételt” – írja Tóth Bertalan, hozzátéve, hogy Dobák és Fekete ellen az elnökség kezdeményezte az országos etikai és fegyelmi ügyek tanácsánál az etikai vagy fegyelmi eljárás lefolytatását, fegyelmi büntetésként pedig a pártból történő kizárásukat. Ismert: Fekete Zoltán tavaly februárban az MSZP választmányi tagjaihoz címzett, ám

nyilvánosságra került levelében gazdasági visszaélések eltussolásával vádolta meg a párt mostani és korábbi vezetőjét.

Az MSZP elnöksége döntött a párt marcali szervezetének feloszlatásáról is, mert az az országos etikai és egyeztető bizottság szerint

„tartósan alapszabály-ellenesen működik”.

A helyi szervezet újjászervezésével az MSZP Somogy Megyei Szövetségének alelnökét, Árok Kornélt bízta meg a pártvezetés. Tóth Bertalan leveléből kiderül az is, hogy a karcagi önkormányzati választáson az MSZP a saját jelöltje helyett egy független indulót támogat, aki használhatja a párt logóját. „Azért, hogy Karcag 5-ös számú önkormányzati körzetében egy összellenzéki támogatással induló jelölt álljon szembe a Fidesz jelöltjével, az MSZP elnöksége hozzájárulását adta ahhoz, hogy Bodnár Csaba – független jelölt – felhasználhassa és megjeleníthesse a Magyar Szocialista Párt logóját, amellyel kifejezi azt, hogy jelöltségét és indulását a Magyar Szocialista Párt is támogatja” – írta Tóth Bertalan. Azt is hangoztatta: „A 2022-es választáson az ellenzéki összefogásnak köszönhetően megdöntjük a Fidesz egyeduralmát.”

A „sikeres csaták” érdekében

elkezdődött tisztogatás Tóth Bertalan részéről meglehetősen álságos

és hiteltelen, hiszen az MSZP támogatottsága éppen az ő vezetése alatt érte el eddigi mélypontját: a legutóbbi felmérés szerint a szocialisták nem biztos, hogy bejutnának az Országgyűlésbe. Tóth leglátványosabb teljesítménye leginkább abban áll, hogy gőzerővel ad tízmilliós megbízásokat a párthoz ezer szállal kötődő Sapienza Kft.-nek.

Tóth Bertalan fent hivatkozott levele:

 

Címkék#mno.hu#MSZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!