Ítélkezés

2018.11.07. 09:06

Trócsányi: a közigazgatási bíróságok a jogállamiságot védik

Önálló közigazgatási bíráskodás Magyarországon 1896-tól 1949-ig volt, 1989-ig nem.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Bruzák Noémi

Az igazságügyi miniszter szerint a közigazgatási bíróságok létrehozása esetében olyan reformról van szó, amely „messzemenően a jogállamiság védelmében születik”, és aki ennek az ellenkezőjét állítja, valószínűleg félelmet akar kelteni az országban.

Trócsányi Lászlót az M1 aktuális csatornán kedden arról kérdezték, hogy a nap folyamán benyújtották a közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.

A tárcavezető jelezte, önálló közigazgatási bíráskodás Magyarországon 1896-tól 1949-ig volt, 1989-ig nem. Újrafelállításával szerinte Magyarország felzárkózik az európai uniós országokhoz,

hiszen a 19. század végétől a többi között Németországban, Ausztriában és Franciaországban is ilyen modell működik, a rendszerváltozás környékén pedig a környező államok közül Csehországban, Lengyelországban és Bulgáriában is bevezették. Kiemelte: ez a bírósági ítélkezés teljesen eltér a rendes bírósági modelltől.

Arra a felvetésre, hogy ellenzéki kritikák szerint „új fideszes különbíróság jön létre, amelyben összemossák a bírói és végrehajtói hatalmat”, Trócsányi László úgy reagált:

demokráciában egy demokrata nem fél, és Magyarország demokrácia, nem kell félni.

A törvény a nagy nyilvánosság előtt született meg, szakértői bizottságot hozott létre a tárcavezető, amelyben voltak bírák, a Kúria, az egyetemek képviselői, kikérték a hivatásrendek, valamint a Magyar Ügyvédi Kamara véleményét. Sőt – fűzte hozzá -, a Velencei Bizottság véleményét is kikérik, mert „nincs takargatnivalójuk”.

Úgy fogalmazott: az ezzel kapcsolatos félelem az ellenzéki pártok „hisztériakeltése”; az Igazságügyi Minisztérium munkatársai a jogállam védelmére szegődtek. Trócsányi László hangsúlyozta: senki sem veszíti el az állását, semmi nem igaz abból, hogy „B-listázzák” a bírákat.

A minisztert kérdezték az Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bírói Tanács közötti közelmúltbeli vitákról is; azt mondta, a tárcának nincs befolyása arra, hogy alakul a két testület viszonya, bíznak abban, hogy a dialógus segít. Hozzátette ugyanakkor: jövőre átnézik az alkotmány egyes cikkelyeit, hogy mennyire váltak be az egyes intézményekre vonatkozó szabályok, akkor térhetnek vissza olyan kérdésekre, amelyek „a közvéleményt is jobban érdeklik”.

Borítókép: Bruzák Noémi / MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!