vizit

2018.04.26. 18:58

Trump Londonba látogat

Donald Trump elnök július 13-án az Egyesült Királyságba látogat - jelentette be Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője csütörtökön.

Donald Trump korábbra tervezte a londoni vizitet, részt vett volna az ottani amerikai nagykövetség új épületének februári megnyitóján, ám az utat elhalasztotta. Akkori Twitter-bejegyzésében arra hivatkozott, hogy elődje, Barack Obama kormányzata túlságosan is olcsón adta el a korábbi nagykövetségi épületet, a több mint egymilliárd dollárba kerülő új képviseletet pedig neki kellett volna felavatnia. A szerdai brit lapok meg nem nevezett forrásokra hivatkozva már jelezték, hogy júliusban várható az amerikai elnök látogatása, a Sky televízió pedig – amelyet éppen most vásárol fel az amerikai Comcast telekommunikációs cég – arról közölt információkat, hogy Trump a nyári látogatásról már jóval február előtt, a januárban Davosban rendezett világgazdasági fórumon állapodott meg Theresa May brit kormányfővel.

Trump februári londoni utazása nem az az állami látogatás lett volna, amelyre Theresa May tavaly januárban hívta meg II. Erzsébet királynő nevében az amerikai elnököt, és valószínűleg a nyárra tervezett látogatás sem az lesz, mivel londoni értesülések szerint ez a ceremoniális program – nem utolsósorban a heves brit tiltakozások miatt – egyelőre lekerült a napirendről.

A nagy-britanniai állami látogatásra meghívott külföldi államfők hivatalosan a királynő vendégei, a brit királyi protokoll teljes pompájával fogadják és az uralkodó valamelyik rezidenciáján, a londoni Buckingham-palotában vagy a windsori kastélyban szállásolják el őket.

Az amerikai elnök nagy-britanniai állami látogatása ellen indított petíciót csaknem 1,9 millióan írták alá.

Az egymással hagyományosan rendkívül szoros kapcsolatokat ápoló két ország viszonya az elmúlt hónapok szinte példátlan, nyilvános diplomáciai csörtéi után meglehetősen hűvössé váltak.

A legnagyobb diplomáciai vihart az kavarta, hogy Trump nemrég a Twitteren újraközölte a Britain First nevű radikálisan muszlimellenes brit csoport három – valóságtartalmában nem megerősített – videóját muszlimok által elkövetett állítólagos atrocitásokról.

Az ügyben Theresa May személyesen is rosszallásának adott hangot, „helytelennek” nevezve, hogy Trump „egy hazugságokat terjesztő, feszültségeket szító, gyűlölködő” csoport videóit népszerűsíti.

Az amerikai elnök azonban May megrovó nyilatkozatára is indulatos Twitter-üzenetben válaszolt, felszólítva a brit kormányfőt, hogy „ne rám összpontosítsa figyelmét”, hanem „az Egyesült Királyságban zajló, romboló radikális iszlám terrorizmusra”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!