Járvány

2020.12.23. 06:44

Trump nagyon elégedetlen a megszavazott gazdaságösztönző csomaggal

Donald Trump amerikai elnök nagyon elégedetlen a koronavírus-válság ellensúlyozására hivatott, 892 milliárd dollár összegű gazdaságösztönző csomaggal, amelyet a kongresszus hosszú vita után nagy aránnyal megszavazott, és mindenki arra számított, hogy az elnök is támogatja, ezért aláírja. A Twitterre kedden feltett egyik videójában azzal fenyegetett, hogy megvétózza, ha nem változtatnak rajta.

Trump „gyalázatosnak” nevezte a csomagot amiatt, hogy szerinte nagyon kis összegeket tartalmaz az amerikai magánemberek és az életben maradásért küzdő éttermek támogatására, miközben felesleges kiadások vannak benne, túl sok támogatás jut például külföldi országoknak. Mint mondta, egyáltalán nem ilyet várt. Pedig pénzügyminisztere, Steven Mnuchin figyelemmel kísérte a kongresszusi vitát.

A disputában a demokraták egy nagyobb összegű csomag elfogadását szorgalmazták, amely lehetőséget biztosított volna a tagállamok és helyi önkormányzatok segélyezésére, míg a republikánusok egy olyan szűkebb csomagot akartak, amely a járvány miatt keletkezett adósságok ügyében biztosított volna felelősségvédelmet a vállalkozásoknak. A pártok úgy tudtak megállapodni, hogy kihagyták a csomagból ezt a két elemet. A legfontosabb elemek között van, hogy a rászorulóknak tartott magánszemélyek kapnak egy egyszeri 600 dolláros segélyt, a munkanélkülieknek pedig heti 300 dollárral megemelik a segélyét 11 héten át.

Trump szerint a 600 helyett 2000 dollárt kellene adni a rászoruló magánszemélyeknek, és 4000-et a pároknak.

„Terjesszenek fel egy elfogadható ösztönző csomagot, különben csak a következő kormány tud majd ilyet jóváhagyni, de az lehet, hogy én leszek!”

- szólította fel a kongresszust.

Ezzel arra utalt, hogy meggyőződése szerint tömeges csalás történt az elnökválasztáson, és neki kellett volna nyernie, nem pedig demokrata párti vetélytársának, Joe Bidennek.

Mind a képviselőház, mind a szenátus több mint kétharmados többséggel fogadta el a csomagot, ami azt jelenti, hogy hasonló arányokkal bőven felül tudnak bírálni egy elnöki vétót, hacsak a republikánusok meg nem akadályozzák ezt. A csomagot elvileg tudja módosítani a kongresszus, de nagyon sokáig eltarthat, amíg újratárgyalják több ezer elemét. Ha nem változtatnak rajta, akkor az elnök vagy aláírja, vagy megvétózza, vagy nem csinál semmit, és akkor automatikusan törvényerőre lép.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!