dunai hajóbaleset

2019.06.04. 18:31

A hajóbaleset egyik dél-koreai áldozatát találták meg Kulcsnál

Kedden délután először a hajóroncsból emeltek ki egy áldozatot, később pedig Kulcsnál találtak egy férfit a Dunában.

Azonosították a Kulcsnál kiemelt áldozatot

A múlt szerdai dunai hajóbaleset újabb áldozatát – egy dél-koreai férfi holttestét – találták meg a Fejér megyei Kulcsnál kedden – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A hatóságok továbbra is keresik az eltűnteket a folyó teljes déli szakaszán.

Sikeres kiemelés az elsüllyedt hajóból

A Hableány termeshajó roncsának mentési munkálataival kapcsolatos egyeztetések és felderítő merülések kedden kora reggeltől folytatódtak. A magyar búvárok a reggeli merülés során a hajóroncs ablakában egy holttestet találtak és jelöltek meg, amelynek felszínre hozatala – tekintettel a továbbra is erős sodrásra és a nulla látási távolságra – bonyolult és nehezen kivitelezhető feladat elé állította a búvárokat és a tervezésben résztvevő szakembereket.

A délutáni merülés során, részletes előkészítő tevékenység és megfeszített, hatórás csapatmunka eredményeképpen, sikerült a holttestet felszínre hozni – közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK).

Úgy fogalmaztak: „a szakemberek továbbra is kiemelt kockázati körülmények között dolgoznak, és tesznek meg minden azért, hogy a munkálatok sikerrel végződjenek”. A mentési munkálatokban részt vevők elsődleges feladata továbbra is a hajóroncs kiemelése, melynek kivitelezésén több tucat nagy tapasztalattal rendelkező magyar és külföldi szakember dolgozik – áll a közleményben.

Múlt szerda este nem sokkal 9 óra után a Margit hídnál a Viking szállodahajóval ütközött a jóval kisebb, dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó, amely másodpercek alatt elsüllyedt. Hét embert a környező hajókon utazók kimentettek, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták, 21 ember eltűnt. Hétfőn két ember, most további egy ember holttestét találták meg, így jelenleg még 18 embert keresnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!