igazságszolgáltatás akadályoztatása

2017.09.07. 07:17

Újabb vádemelési javaslat a két brazil exelnök ellen

A brazil főügyész szerdán, 24 óra leforgása alatt már másodszor kért újabb vádemelést Luiz Inácio Lula da Silva és Dilma Rousseff volt államfők ellen, ezúttal az igazságszolgáltatás akadályoztatása miatt is felelősségre akarja őket vonni.

A legfelsőbb bíróságnak továbbított vádindítvány egy tavaly márciusi esetre vonatkozik. Rodrigo Janot főügyész szerint az akkor a hivatalban lévő elnök, Dilma Roussef ezért nevezte ki kabinetfőnökének hivatali elődjét, Lulát, hogy megóvja az ellene folyó korrupciós vizsgálattól. Mindkét exelnök tagadja ezt, mondván, a kabinetfőnöki poszttal együtt semmiképpen sem járt teljes mentelmi jog.

A főügyész egy nappal korábban, kedden is vádindítványt terjesztett a legfelsőbb bíróság elé a két volt államfő, illetve a Munkáspárt további hat tagja ellen.

Rodrigo Janot szerint mindnyájan több bűncselekményt követtek el a Petrobras állami olajipari vállalatot érintő szerteágazó korrupciós üggyel összefüggésben, a többi között kartellezés, korrupció és pénzmosás róható a terhükre. A főügyész Lulát nevezte meg a bűnszervezet vezetőjeként és értelmi szerzőjeként a vádiratban, amely szerint a szóban forgó személyek 2002 és 2016 között – Lula és Rousseff elnöksége idején – követték el a terhükre rótt bűncselekményeket, és 1,485 milliárd reállal (122 milliárd forint) gazdagodtak meg törvénytelenül.

A két ügyet együtt tárgyalja majd a bíróság.

Luiz Inácio Lula da Silvát, aki továbbra is az ország legnépszerűbb politikusa, július közepén első fokon már kilenc és fél év börtönbüntetésre ítélték korrupció és pénzmosás vádjával, ennek ellenére indulni akar a jövőre rendezendő elnökválasztáson. Szándékait azonban keresztülhúzhatja az, hogy szerdán egykori pénzügyminisztere, Antonio Palocci – akit júniusban korrupció miatt 12 év szabadságvesztésre ítéltek nem jogerősen – terhelő vallomást tett ellene. Azt állította, hogy az Odebrecht nevű építőipari cég egy, a Lula nevét viselő intézet számára telket, illetve Lulának egy vidéki házat vásárolt, továbbá 300 millió reált (24 milliárd forint) biztosított számára az elnöki tisztség utáni időkre. Lula ügyvédjei ezt tagadták, szerintük a volt pénzügyminiszter büntetése enyhítése érdekében tett hamis tanúvallomást.

Brazíliát évek óta a legfelsőbb vezetést átszövő botrányok sorozata sújtja. Az ügyben Lava Jato (Autómosó) fedőnéven elhíresült nyomozás kiterjedt korrupciós hálózatot tárt fel az országban, amelynek keretében építőipari cégek politikai pártoknak és befolyásos politikusoknak fizettek kenőpénzeket a Petrobras versenytárgyalásainak megnyerése érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!