legyünk óvatosak!

2020.06.16. 06:45

Utcasarkon elbújva várt áldozatára a ferencvárosi rabló

Nem ritkák a nagyvárosokban az olyan rablási kísérletek, mint amilyet egy határozott buszvezető akadályozott meg a napokban Miskolcon.

Mint ismert, rablás kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a miskolci rendőrkapitányság egy 27 éves férfi ellen − emlékeztet a Magyar Nemzet cikke. A gyanúsított június 5-én délelőtt Miskolcon, a Fürdő utcában rátámadt egy nőre, akitől a táskáját próbálta megszerezni. A sértett ellenállt az útonállónak, akit végül egy buszsofőr futamított meg. A helyi járatot vezető, katonaviselt férfi megállította a buszt, majd azonnal az idős nő segítségére sietett, és elkergette a támadót. Az esetről nem tettek feljelentést, a közösségi médiában közzétett felvételek alapján hivatalból rendelt el eljárást a hatóság a tudomására jutott jogsértés miatt. A nyomozók a képek és a tanúvallomások alapján azonosították a rablót, aki beismerte a támadást.

Tegnap egy hasonló ügyben jogerősen is letartóztatott egy férfit a Fővárosi Törvényszék. A harmincéves budapesti Sz. Alexet az ellene kiadott elfogatóparancs alapján június 10-én az M3-as autópálya kerekharaszti benzinkútjánál fogták el a rendőrök. A gyanúsított egy héttel korábban Budapest IX. kerületében kifigyelte, hogy egy idős, nehezen mozgó nő nyakában több aranylánc van. A Mátyás utca sarkán megtámadta a 84 éves asszonyt, kiszakította nyakából az ékszereit, majd elfutott. Tudta, hogy a környéket kamerák figyelik, ezért eltakarta az arcát, de későn. A felvételek alapján Ámán András alezredes és csapata azonnal keresni kezdte a bűnüldöző szervek előtt már régóta ismert elkövetőt. Sz. Alexet egy hét bujkálás után fogták el, rablás és súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt indult ellene eljárás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!