Ország-világ

2020.10.13. 17:28

Varga Judit: felháborító, hogy az Európai Bizottság enged a befolyásolásnak

Magyarország felháborítónak tartja, hogy az Európai Bizottság enged a politikai, közvetlen és nem átlátható befolyásolásnak, az pedig szomorú, hogy a magyar ellenzék, valamint a Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott szervezetek véleményét tekintik elfogulatlannak és pártatlannak – jelentette ki az igazságügyi miniszter Luxembourgban kedden.

Varga Judit igazságügyi miniszter az EU-tagországok uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek találkozójára érkezik Luxembourgban 2020. október 13-án.

Forrás: MTI/EPA/Pool

Fotó: Virginia Mayo

Varga Judit az uniós tagországok európai ügyekkel foglalkozó szakminisztereinek tanácsülése szünetében az MTI-nek telefonon nyilatkozva közölte, az uniós bizottság jelentése ismételten bebizonyította: nem más, mint politikai nyomásgyakorlásra alkalmas eszköz.

Témaválasztása és a források kiválasztása önkényes, emellett a magyar írásbeli véleményeket nem vette figyelembe

– mondta.

A miniszter kiemelte, jogilag is aggályos, hogy az unió tanácsának elnöki pozícióját betöltő Németország az Általános Ügyek Tanácsa elé hozta az Európai Bizottság nemrégiben bemutatott jogállamisági jelentését, az erre vonatkozó kezdeményezést ugyanis tavaly a tagállamok konszenzus hiányában nem fogadták el.

Varga Judit csalódottságának adott hangot,

ugyanis az átláthatóságot támogató javaslata ellenére a német elnökség nem tette lehetővé, hogy a jogállamisági jelentésről folytatott vita nyilvánosan követhető legyen.

Hozzátette, nemrégiben Donáth Anna, a Momentum Mozgalom európai parlamenti (EP-) képviselője elmondta, hogy a jelentés bemutatását megelőzően háromnaponta, informálisan egyeztetett Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós bizottsági alelnökkel, amit az uniós biztos egy cseh napilapnak adott interjújában letagadott.

Varga Judit kifejtette,

az Európai Bizottság jogállamisági jelentése nem szolgálhat alapul semmilyen jogállamisági párbeszédhez az EU-ban.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, ha tanács átveszi a bizottsági módszertant, akkor kettős mérce fog uralkodni vélekedett.

A hét második felében tervezett uniós csúcstalálkozó klímavédelemmel foglalkozó orientációs vitájára utalva Varga Judit azt közölte, hogy mielőtt az EU újabb nagyratörő célkitűzéseket fogalmazna meg, azt kell megvizsgálnia, hogy az egyes tagországok ez idáig hogyan teljesítették eddigi vállalásaikat.

Olyan tagországok kívánnak ugyanis másokat újabb ambíciószintekkel terhelni, amelyek a maguk korábbi feladatait sem végezték még el

húzta alá.

Mint emlékeztetett, 2014-ben az uniós állam- és kormányfők vállalták, hogy 2030-ig az 1990-es szinthez képest uniós szinten legalább 40 százalékkal csökkentik az üvegházhatást okozó gázok hazai kibocsátását.

Ezzel összefüggésben kiemelte: Magyarország azt javasolja, hogy újabb ambíciószint-emelés megfogalmazása előtt minden ország valósítsa meg a 2030-ra vállalt 40 százalékos célkitűzéseket annak érdekében, hogy ne mutatkozzon a jelenlegihez hasonló jelentős különbség a tagállami teljesítések között.

Ennek alapján lehetne igazságos és méltányos teherelosztásról beszélni, valamint így reális az a célkitűzés, hogy összeurópai szinten később nagyobb csökkentést is el tudjon érni az Európai Unió

tette hozzá Varga Judit.

Borítókép: Varga Judit igazságügyi miniszter az EU-tagországok uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek találkozójára érkezik Luxembourgban 2020. október 13-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!