emlékezés a roma holokausztra

2019.08.02. 21:17

Vecsei Miklós: a gonosznak soha többé nem lehet hatalma felettünk

A gonosz ma is létezik, mint a 75 évvel ezelőtti gyilkos éjszakán, de soha többé nem lehet hatalma felettünk – jelentette ki Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos a roma holokauszt emléknapján, pénteken Budapesten.

A Holokauszt Emlékközpontban tartott megemlékezésen Vecsei Miklós azt mondta, egészen biztosan tudja, hogy a jók, a jóakaratúak, a békességszerzők jóval többen vannak, mint a gonoszok. „Ha a gonosz újra az erejét mutatja, legyen erőnk kinevetni, hogy ne lehessen soha hatalma rajtunk” – fogalmazott.

Kovács Tamás, az emlékközpont igazgatója arról beszélt,

sokan nem tudják vagy nem is akarják tudni, hogy a nemzetiszocialista rendszer gyilkos gépezete faji alapon gyilkolta a zsidók mellett a cigányokat is. Milliók estek áldozatul ennek az őrültnek a második világháború alatt

- mondta.

Kovács Tamás azt hangsúlyozta: több kell, mint fogadkozás, hogy ilyen soha többé nem történik meg. Sokkal többet kell beszélnünk ezekről az eseményekről, sokkal jobban kellene ismernünk egymást történetét – mondta.

Tar József István, a IX. kerületi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke szintén arról beszélt, hogy „az érzékenyítést ki kellene terjeszteni”, a középiskolásoknak biztosítani kellene, hogy ingyenesen látogathassanak el az egykori auschwitzi haláltábor területére, megismerni, „mi történt zsidó és cigány testvéreikkel”.

A megemlékezésen elhangzott az is, hogy tíz évvel ezelőtt, 2009. augusztus 2-án éjjel történt a romák elleni támadássorozat utolsó gyilkossága Kislétán.

A Holokauszt Emlékközpont és a Roma Holocaust Emlékbizottság által szervezett megemlékezésen résztvevői mécseseket helyeztek el az áldozatok emlékfalnál.

Augusztus 2. a roma holokauszt emléknapja, amelyet 1972 óta a Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának határozata alapján tartanak, arra emlékezve, hogy egyetlen éjszaka, 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradóra több mint háromezer cigányt gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!