nemzeti politika

2018.08.12. 14:31

Visszaállítják az anya és apa kifejezések használatát Olaszországban

Matteo Salvini belügyminiszter azzal magyarázta döntését, hogy Olaszországnak ismét garantálnia kell a hagyományos családmodell védelmét.

Bátor döntésre szánta el magát Matteo Salvini olasz belügyminiszter, aki kezdeményezni fogja, hogy a személyazonosságot igazoló dokumentumokban az egynemű szülőket megsegítő elnevezések – „egyes számú és kettes számú szülő” – helyett visszaállítsák az „anya” és „apa” kifejezések használatát.

Bár a keresztény-konzervatív Salvini kezdeményezését szimbolikusnak nevezte, mégis hangsúlyozta, hogy vissza kell térnie Olaszországnak a hagyományos családmodell védelmének garantálásához.

Arról értesítettek, hogy a belügyminisztérium honlapján a személyazonosságot igazoló dokumentumokon „szülő #1” és „szülő #2” lehetőségek voltak feltüntetve. Ezt azonnal megváltoztattam, így már „anya” és „apa” szerepel a formanyomtatványokon„ – fejtette ki a Lega elnöke, aki hozzátette: mindent meg fogunk tenni, hogy megóvjuk a nők és férfiak között köttetett szövetséget.

Salvini szerint a változás nem nevezhető számottevőnek, azonban elmondása szerint mindent olyan lépést meg kell tenni ez ügyben, amelyet az alkotmány engedélyez. A mostani szimbolikus rendelkezés tökéletesen illeszkedik abba a nemzeti politikába, amelyet az új bevándorlásellenes olasz kormány tűzött napirendre: a migránsok helyett a belső erőforrásokra kell törekedni az olasz népességcsökkenés mérséklésének érdekében, melynek kulcseleme a családok támogatása.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Pixabay

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!