Ország-világ

2017.08.11. 13:18

Jobbik: a Fidesznek tisztáznia kell a 2010-es kampányról szóló vádakat

A Jobbik azt sürgeti, hogy a Fidesz tisztázza a 2010-es választási kampány költségeivel kapcsolatban megfogalmazódott vádakat.

Kepli Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: ha valaki nem tud a kampányban elköltött pénzeivel elszámolni, az választási- és adócsalás, tiltott pártfinanszírozás gyanúját veti fel.

Hozzátette: az eset nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet, mivel nem tudni, használtak-e fel külföldi forrást.

A jobbikos politikus – aki az elmúlt 27 év legnagyobb botrányaként jellemezte az ügyet – megismételte: parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik, amelynek feladata az lenne, hogy kiderítse, történt-e bűncselekmény, a kormánypárt szabályszerűen jutott-e hatalomhoz és el tud-e számolni a plakátolási pénzekkel.

Azt hangoztatta: Orbán Viktor álljon ki és tisztázza a vádakat. Az kevés, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felé elszámoltak, mert a szervezet nem nyomozóhatóság – fűzte hozzá Kepli Lajos, aki szerint mindaddig illegitimnek kell tekinteni a kétharmados hatalmat, amíg nem kapnak válaszokat.

Faggatták a párt vezető politikusainak nyugdíjasokról szóló kijelentéseiről is. Úgy reagált: felszólítja „Orbán Viktort és a Fideszt, hogy fejezze be a nyugdíjasok radikalizálását és a társadalmi csoportok egymásnak ugrasztását és kérjen bocsánatot”.

Mint mondta, a Jobbik minden véleményét elmondta az ügyben, a témával nem kívánnak a továbbiakban foglalkozni. Az érintettek valós helyzetének javítását tűzték ki célul és nem nekik kell bocsánatot kérni – közölte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!