Meglepő bejelentés

2017.07.26. 21:56

Trump: az amerikai hadseregben ezentúl nem szolgálhatnak transzneműek

Az amerikai elnök az amerikai hadsereg vezetőivel folytatott konzultációra hivatkozva, a Twitteren jelentette be döntését, amelyet szerinte a Pentagon támogatásáról biztosított.

Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben közölte, hogy az amerikai hadseregben ezentúl sehol, semmilyen poszton és rangban nem szolgálhatnak transzneműek. Értesülések szerint ugyanakkor a védelmi minisztériumot meglepte és váratlanul érte a bejelentés

Jeff Davis, a Pentagon szóvivője ugyanakkor később úgy fogalmazott, hogy a minisztérium a közeljövőben áttekinti és újrafogalmazza a hadsereg működését szabályozó irányelveket. „Szorosan együttműködünk a Fehér Házzal a főparancsnok által a hadseregben szolgáló transzneműeket érintő új irányelvek kidolgozásában” – fogalmazott Davis szóvivő.

Donald Trump lépése teljes szembefordulás az Obama-kormányzat tavaly foganatosított politikájával. Tavaly júniusban Ashton Carter, akkori védelmi miniszter – a Rand Corporation közpolitikai kutatóintézet adataira hivatkozva, miszerint már mintegy négyezer transznemű szolgál a hadsereg soraiban – engedélyezte a transzneműek szolgálatát. James Mattis, a Trump-adminisztráció védelmi minisztere azonban már a múlt hónapban jelezte, hogy változás várható ez ügyben.

Elemzők – köztük a Politico című lap elemzője is – arra hívják fel a figyelmet, hogy az amerikai elnöknek nem ez az első olyan lépése, amelyet ellenzői a transzneműek lehetőségeinek szűkítéseként értékelnek. Februárban például visszavonta elődje, Barack Obama elnöki rendeletét, amellyel lehetővé tette, hogy általános és középiskolások az oktatási intézményekben ne a biológiai, hanem a választott nemük szerinti mosdókat látogathassák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!