A világ sorsa

2017.09.20. 22:12

Trump már döntött az iráni atomszerződésről

Az amerikai elnök azonban még nem árulja el, hogyan.

Donald Trump amerikai elnök szerdán New Yorkban, az ENSZ-ben újságírók előtt közölte, hogy döntött arról, hogy kilépteti-e országát a hat nagyhatalom és Irán között 2015-ben Teherán atomprogramjáról kötött megállapodásból, de egyelőre nem árulja el, mi ez a döntés. Haszan Róháni iráni államfő ugyanakkor azt hangsúlyozta: országa senkitől sem tűri el, hogy fenyegessék.

„Döntöttem” – felelte az elnök, amikor újságírók arról kérdezték, megváltoztatta-e az álláspontját, miután – legutóbb kedden, az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszakának általános vitájában – bírálta az iráni atomprogram békés célokra való korlátozása fejében a Teherán elleni szankciók fokozatos visszavonását előirányzó megállapodást.

Trump az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszaka alkalmából New Yorkba látogató Mahmúd Abbász palesztin elnökkel tartott találkozóján jelentette be az iráni atomszerződésre vonatkozó döntésének megszületését. A politikus közölte, hogy a részleteket később hozza nyilvánosságra. Trump kijelentésére reagálva egy nevének elhallgatását kérő magas rangú iráni vezető azt mondta a Reuters brit hírügynökségnek, hogy Irán minden eshetőségre felkészült, ha az Egyesült Államok kivonul a szerződésből, és szükség esetén azonnal újrakezdeti a korábban korlátozott nukleáris tevékenységeit.

Az általános vitában mondott beszédében Haszan Róháni iráni államfő hangsúlyozta, hogy országa senkitől sem tűri el, hogy fenyegessék. Az iszlám köztársaság elnöke hangsúlyozta, hogy hatástalan a megfélemlítés velük szemben. A nagyhatalmakkal kötött nukleáris megállapodásról szólva kijelentette, Irán nem fogja megszegni, de határozott választ ad arra, ha az egyezmény más részesei így cselekednek. Mint mondta, „nagy kár lenne”, ha a megállapodás füstbe menne „a világpolitika újoncai” miatt. „A szerződés a nemzetközi közösség ügye, nem pedig egy vagy két országé” – tette hozzá az iráni elnök. Róháni szerint az új amerikai kormányzat aláássa a hitelességét és a beléje vetett bizalmat azzal, hogy nem tartja be nemzetközi kötelezettségeit.

Mintegy ötven ország – élükön Brazíliával – megkezdték szerdán az ENSZ-ben az atomfegyverek betiltásáról szóló egyezmény aláírását, amely azonban csak jelképes jelentőségű, mert a nukleáris nagyhatalmak nem vesznek részt benne. Az egyezmény szövegét, amelyet néhány hónapja dolgoztak ki, júliusban 122 ENSZ-tagállam fogadta el. Akkor lép érvényre, ha 50 ország ratifikálja. A kilenc atomhatalom – Egyesült Államok, Oroszország, Kína, India, Pakisztán, Izrael, Franciaország, Nagy-Britannia, Észak-Korea – jelezte, hogy nem kíván csatlakozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!