Támogatott tartalom

2019.01.12. 11:38

Egy iskola magánélete – az Osztályvigyázz! a Csiky színpadán

Első szerelem, rigolyás tanárok, iskolai csínyek. A Csiky Osztályvigyázz! című előadásában visszautazhatunk az időben, hiszen a produkcióban iskoláskorunk legszebb és legkellemetlenebb élményeit élhetjük újra.

A darabot, amely igyekszik megmutatni az iskolai lét minden oldalát, Gombos Péter írta, aki tökéletesen bemutatja a kamaszkor minden nyűgét, problémáját és szépségét. Ugyanakkor egy elképzelt iskola mindennapjaiba is bepillanthat a néző, az énekkar munkájába, egy alakuló zenekar próbájába, tanórákba, de nem hiányoznak a tanári szobában játszódó jelenetek, vagy a szülői értekezlet sem. Számos súlyos téma is terítékre kerül: szerelmi csalódás, családon belüli erőszak, iskolai zaklatás.

Mindezt úgy, hogy a játéktér körül körben ülnek a nézők, a színészek pedig rendszeresen beülnek közéjük, megszólítják őket, így a közönség sem tudja magát kivonni az események sodrásából. Hiszen az előadás magával ragadó, hol sírásra késztet, hol nevetésre, valóságos érzelmi hullámvasútra ülteti fel a publikumot a produkció. Az egymásba fonódó, egymást kiegészítő jelenetekben olyan tűpontosan megrajzolt helyzeteket és jellemeket láthat a közönség, amely az elevenébe talál, legyen akár diák, szülő vagy tanár.

- A darab a valóságból meríti az inspirációt – mondta a szerző Gombos Péter. – Mindenkinek ismerősek lehetnek a szituációk, sokan biztosan át is éltek már hasonlót. Egy iskola sokféle hatalmi helyzetet teremt, hiszen a tanár-diák, tanár-szülő, de még a diák-diák viszony is sokszor asszimetrikus. Előfordul, hogy az egyik fél azt hiszi, hogy felette álla a másiknak és ebből aztán furcsa helyzetek adódhatnak, ezekre próbáltunk példákat találni és összefűzni egy történetté. Fontos volt, hogy ne csak a diákokról szóljon a darab, próbáltuk igazságosan osztani a pofonokat mindenfelé, a szülőknek és a tanároknak is.

Az előadásban minden színész több szerepet játszik sokszor másodpercek alatt bújnak bele egy teljesen más karakter bőrébe. Varga Zsuzsa, Szvetnyik Kata, Maizác Stefánia, Kalmár Tamás, Stefánszky István, Mucsi Kristóf mindannyian lenyűgözően alakítanak. Fándly Csaba rendezése az Osztályvigyázz! egyszerre gondolkodtat el és szórakoztat, minden szülőnek, tanárnak és kamasznak látnia kell.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában