°
°
°

Szerezz külföldi szakmai tapasztalatot Erasmus+ ösztöndíjjal!

Miért érdemes Erasmus+ szakmai gyakorlatra pályázni? Élményekről, tapasztalatokról volt ösztöndíjasok mesélnek:

Cserti-Hetzer Bernadett jogász

4 hónapos, diploma utáni gyakorlat Ausztriában

A nevem Dr. Cserti-Hetzer Bernadett, 2018-ban végeztem a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán jogászként, ezt követően teljesítettem diploma utáni szakmai gyakorlatot a Bécsi Ujvárosi Ügyvédi Irodánál Ausztriában Erasmus+ ösztöndíjjal. Az Erasmusszal való kapcsolatom régebbre nyúlik vissza: még joghallgató koromban a 2016/2017-es tanév nyári szemeszterét tölthettem ösztöndíjjal szintén a császárvárosban – ekkor döntöttem el, hogy ha lehetőségem lesz, a diplomám megszerzése után mindenképpen visszatérek még szakmai gyakorlatra Bécsbe.

Több, a „pécsijogász” ismerősömtől szerzett jó tanács, illetve a közösségi média nyújtotta információáramlás segítségével akadtam rá a fogadó intézményre, mely esetemben egy nagyrészt Ausztriában élő magyarokból álló ügyfélkörrel rendelkező, kétnyelvű ügyvédi iroda Bécsben. Az irodát vezető ügyvéd, Dr. Ujvárosi Veronika szerencsére kitörő örömmel fogadta a jelentkezésemet, látva, hogy éltem már Bécsben, illetve magas szinten beszélek németül és angolul is, így kijelenthetem, hogy a gyakorlati hely megtalálása jelentette számomra a legkisebb nehézséget.

A 4 hónap alatt szerencsém volt szinte minden, az iroda tevékenységi körébe tartozó üggyel foglalkozni, így voltam büntetőügyben tárgyaláson, alapítottunk társaságot, próbáltunk egyezségre bírni válófélben lévő házastársakat. Azt hiszem az a tevékenység, amit végeztem – és amit végzek most is – nagyjából megfeleltethető egy hasonló méretű magyar ügyvédi iroda tevékenységi körének, azzal a különbséggel, hogy mi alapvetően két nyelven, németül és magyarul dolgozunk: magyarul kommunikálunk a legtöbb ügyfelünkkel, németül pedig a hatóságokkal (bíróságokkal, minisztériumokkal, hivatalokkal, ügyészséggel, stb.) illetve más érintett felekkel. A feladataim közé tartozik az ügyfelekkel való kapcsolattartás, a megbeszélések előkészítésre, jogszabályok kutatása, beadványtervezetek elkészítése, kommunikáció a hatóságokkal – a lista tulajdonképpen végtelen, hiszen egy hasonló irodában számtalan új és változatos feladat merül fel minden egyes nap.

És hogy miért jelen időben írom mindezt? A négy hónap alatt kialakult kapcsolatunk és a munkám alapján ugyanis január óta már alkalmazottként dolgozom az irodában – lelkesen várva a hozzánk érkező Erasmusos hallgatókat.

Riszt Krisztina – kereskedelem és marketing

Dpointgroup – Barcelona, 5 hónapo,s diploma utáni gyakorlat (Campus Mundi)

A KTK-s éveim alatt mindenképpen szerettem volna részt venni a programon. Leginkább a tanulmányi mobilitás érdekelt, a szakmai gyakorlat nem nagyon merült fel, egészen addig, amíg észre nem vettem, hogy a tanulmányaimat lassan befejezem, de még mindig nem voltam kint az Erasmus+ programmal, így már csak a szakmai gyakorlat maradt egyedüli opcióként.

A cég egy új szolgáltatás kidolgozásába kezdett ekkor bele: megcélozva a városba érkező külföldi hallgatókat, katalán gasztrokulturális programok szervezésén keresztül. Ehhez kapcsolódóan segítettem be a weblaptervezési, kreatív szövegírási, képszerkesztési, Facebook kampány feladatokba.

A kint töltött 5 hónap a kihívások ellenére (vagy inkább azokkal együtt) egy felejthetetlen élmény volt. Bármikor újra belevágnék, ha lehetne.

Barcelonában csak egyszer jártam korábban, akkor pár napot töltöttem ott, de szerelem volt első látásra. Azzal hogy az Erasmus+ program és a Campus Mundi segítségével hosszabb időt eltölthettem ott, az maga volt a megvalósult álom, amiért nagyon hálás vagyok.

Barcelonáról mindenkinek a napsütés, a tengerpart, és a paella jut először eszébe, de Barcelona ennél sokkal-sokkal több.

Imádtam az óváros szűk kis utcáit, ahol kivétel nélkül mindig eltévedtem. Imádtam a nagyon is tehetséges utcazenészeket, akiket órák hosszat is el tudtam hallgatni. Imádtam a sugárutakat szegélyező, hatalmasra nőtt pálmafákat. Imádtam a több kilométer hosszú tengerparti sétányon sétálgatni naplementekor, vagy leülni a tengerpartra egy üveg borral és csak beszélgetni a barátokkal. Imádtam a rendkívül sokszínű gaszto kultúrát. Imádtam az ingyenes múzeumi hétvégéket, és hogy ennek köszönhetően a Picasso múzeumot 4-szer is megnézhettem, teljesen ingyen. Imádtam, hogy a kinti magyarok közösségére bármikor lehetett számítani, ha baj volt, vagy segítség kellett. Imádtam, hogy a lakótársam egyben a barátom is lett, és remek kis társaságunk alakult ki, így sose volt idő unatkozni.

Mit adott nekem a program? Nehéz lenne röviden megfogalmazni, de megpróbálom. Élményeket. Önállóságot. Magabiztosságot.

Kozma Luca – pszichológia Phd

University of Glasgow – 12 hónap

PTE-s tanulmányaim során már másodszor, most mint PhD-hallgató, volt lehetőségem részt venni az Erasmus+ programban. Az előző alkalommal ellentétben most egy állami oktatási központba, 2018 legjobb skót egyetemére (University of Glasgow) szerettem volna menni. Itt egy olyan kutatócsoport működik, amely a kutatási területemen igen meghatározó, sőt vezető, ezért reméltem, hogy sok mindent tanulhatok kinn, amit aztán majd „hazahozhatok”. Ebben nem is kellett csalódnom, hiszen megtanultam az R programozási nyelv alapjait, amit majd adatelemzésre hasznosítani tudok a disszertációm elkészítése során, valamit megkönnyíti az adatrendezést is a következő kutatásaim során. Ezen felül az Open Science mozgalomról is hallhattam, ami szerintem a kutatások megismételhetőségének elengedhetetlen része lehet majd. A kinti kutatócsoporttal pedig több közös projektet terveztünk, illetve kezdtünk el, amik még a következő években is futni fognak. Ez volt igazából a kiutazásom másik célja, hogy nemzetközi kapcsolatokat építhessek és együttműködhessek más nemzetek kutatóival.

Hogy őszinte legyek, amikor Glasgow-t választottam, mint Erasmus célhelyemet, nem gondoltam, hogy a szakmai dolgokon túl mást is kapok. De az egyetemen annyi minden egyéb program is van, hogy így mindig van valami, ami munka után szórakozást nyújt, és nagyon sok új embert meg lehet ismerni, így sosincs egyedül az ember. Rengeteg új barátot szereztem, érdekes előadásokat hallottam és szakmailag is fejlődtem.

Összességében hihetetlenül jó élmény volt ez az Erasmus is, amit pedig doktori hallgatóként abszolút nem vártam. Azt hittem, „kiöregedtem” már az Erasmus korból és most szigorúan csak munka lesz, de nem; egy ilyen élettel teli helyen, mint Glasgow, az ember akaratlanul is belebotlik valami olyan programba, amit szeret! Mindenkinek bátran ajánlom, aki szeretne egy színvonalas egyetemen, sok szociál programmal felvértezve, nemzetközi diákok között tanulni és élni egy félévig, évig!

Gál Cintia gyógytornász

Cespu – Cooperativa De Ensino Superior Politécnico E Universitário (Porto), 3 hónap diploma utáni gyakorlat

A portói Mefirea klinikán töltöttem a 12 hetes szakmai gyakorlatomat. Ez egy nagy múltú klinika, 1984 óta kezelik itt az egészségügyi dolgozókat, tanárokat, de rengeteg üzletember, ügyvéd is megfordul nap mit nap. Egyik félelmem volt, hogy hogyan fogok portugál betegekkel kommunikálni – de szerencsémre nagy részük jól beszélt angolul, így a kommunikáció sem jelentett gondot. Munkatársaim nagyon kedvesek voltak, mondhatom, hogy hamar beilleszkedtem. Érdekes, hogy a portugál gyógytornászképzés sokkal gyakorlatiasabb, nálunk hatalmas hangsúlyt fektetnek az elméleti oktatásra. Több esettanulmányt kell írniuk, amiben kitérnek a patológiára, betegvizsgálatra, teljes, részletes kezelési tervre, ezért rengeteget kutatnak, hiszen mindent releváns szakirodalommal kell alátámasztaniuk.

Megbántam-e, hogy jelentkeztem? Nem hiszem, hogy ezt bárki is megbánná. Azt talán egy kicsit mégis, hogy nem több időt töltöttem kint és nem használtam ki az egy teljes évet. Néha már nézegetem, hogy mesterszakról merre tudnék menni. Veled is ez lesz, túllépsz a post-Erasmus depressziódon és már tervezgeted a következő úti célod. Vágj bele, megéri!

Hozzászólások

Szponzorált tartalom
Tartalmas ünnepi programokat kínál a királyok városa
hagyomány
Györke József
Ünnepi terménybemutató Nagyatádon
egyetértés nélkül / 9 perce
Először zárhat közös közlemény nélkül a G7-ek csúcsa
A közös közlemény elmaradásának oka, hogy nem sikerül közös nevezőre jutni kereskedelmi és klímaügyben.
Gyász
"Egy szál virág, egy gyertyaláng, Egy fénykép, amiről mosolyogsz ránk. Emléked örökké itt marad, Amíg élünk Te velünk maradsz." Mély fájdalommal emlékezünk SZABÓ ISTVÁN volt várdai lakos halálának első évfordulóján. Gyászoló szerettei
"Bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, ezernyi pillanat, melyet megoszthattunk Veled. Csoda volt, hogy éltél s bennünket szerettél, számunkra nem haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk van, mi éltet és vezet, hogy egyszer majd találkozunk Veled." Fájó szívvel emlékezünk HAKL ZOLTÁNNÉ volt niklai lakos halálának 5. évfodulóján. Szerető családja és barátai
Fájdalommal tudatjuk, hogy CZIBOLA JÓZSEF kaposhomoki lakos 65 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 23-án, pénteken, 10 órakor lesz a kaposhomoki temetőben. A gyászoló család
"Küzdöttél de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ID. ANTALFAI OTTÓ GÉZA Előadóművész volt kaposvári lakos 92 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 22-én, 12.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló élettársad, Marika
"Nem foghatjuk meg dolgos két kezed, nem simogathatjuk őszülő fejed, nem tekint ránk aggódó szemed, nagyon hiányzol, nagyon rossz nélküled." "Üres az udvar, a ház, hiába várunk, nem jössz haza már. Eltűnt egy élet, csak az emlék maradt, szívünkben érted fájó könny fakad. Emléked örökre szívünkben marad." Fájó szívvel emlékezünk JÓNÁS ISTVÁN halálának 10. évfordulóján. Szerető családja
"Nem múlnak Ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." /Juhász Gyula/ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH LAJOSNÉ Szőke Mária szabási származású, somogyszili lakos, életének 91. évében elhunyt. Temetése augusztus 21-én, szerdán a 12.30 órai gyászmisét követően lesz a somogyszili temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Végső utadra indulj megnyugodva, Szeretetem elkísér az égi otthonodba." Fájó szívvel tudatom, hogy szeretett férjem FEHÉR LAJOS Kapos Atlasz Gépgyár nyugalmazott dolgozója volt taszári lakos 78 évesen elhunyt. Örök nyugalomra a taszári temetőben helyezzük szeretett fia mellé, augusztus 21-én, 13.30 órakor. Köszönetem fejezem ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető felesége
"Nem hal meg az, ki szerettei szívében él tovább." /Thomas Mann/ Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy az AVANT GUARD Kft kiváló munkatársa és jó barát FEKETE JÓZSEF "Dzsozi" augusztus 11-én tragikus hirtelenséggel, életének 58. évében elhunyt. Hamvait augusztus 22-én, csütörtökön, 9.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a kaposvári Nyugati temetőben. Megköszönve fáradságos és kitartó munkáját, ezúton búcsúzunk tőle. AVANT GUARD Kft vezetősége és munkatársai
"Csendesen elmentél mint a lenyugvó nap, szívünkben élsz, és örökké ott maradsz." Fájó szívvel emlékezünk KERESZTES IMRE mosdósi lakos halálának 5. évfordulójára. Szerető családod
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BOGDÁN LÁSZLÓ 71 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 22-én, csütörtökön 10 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló családja
"Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy FEKETE JÓZSEF Dzsozi nyugállományú rendőr alezredes augusztus 11-én tragikus hirtelenséggel életének 58. évében elhunyt. Szerettünk hamvait augusztus 22-én, csütörtökön, 9.30 órakor helyezzük örök nyugalomba a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
„Nem így akartam, nem így gondoltam, szerettem volna még élni. De a halál könyörtelen volt, el kellet menni.” Fájó szívvel tudatjuk, hogy FORRÓ LÁSZLÓNÉ gálosfai lakos életének 70. évében elhunyt. Temetése augusztus 21-én, szerdán, a 14.30 órai gyászmisét követően lesz a gálosfai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
"Elköltöztél nem vagy többé, Nekünk mégis élsz örökké." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FÁBIÁN GÉZÁNÉ Kolozs Emília Irén Kaposvár Benedek Elek utcai lakos, 82 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése augusztus 22-én, csütörtökön, 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Nem hal meg az, ki szerettei szívében él tovább." /Thomas Mann/ Fájó szívvel tudatjuk, hogy SOMOGYVÁRI SÁNDOR volt szentbalázsi lakos életének 75. évében elhunyt. Temetése augusztus 17-én, szombaton a 10 órai gyászmisét követően lesz a szentbalázsi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló gyermekei és családjaik
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GYÖRKÖS JENŐNÉ Parrag Ilona balatonboglári lakos, 83 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 16-án a 10 órai gyászmisét követően lesz a balatonboglári temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
"Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy BRUDICS JÁNOSNÉ Kozma Aranka volt kaposvári lakos életének 82. évében visszatért teremtőjéhez. Temetése augusztus 16-án, 15.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Szentmisét a temetést követően a Jézus Szíve templomban mondunk érte. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy DR. BOD LAJOS életének 73. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 17-én, szombaton, 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerettei
"Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PINTÉR JÁNOS ráksi lakos, életének 78. évében elhunyt. Temetése augusztus 15-én, csütörtökön, a 14 órai gyászmisét követően lesz a ráksi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető családja
"Egy ember addig él, amíg emlékeznek Rá.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR SÁNDOR a KVGY volt dolgozója, a Munkaügyi Felügyelőség friss nyugállományosa, Rómahegyi barát augusztus 8-án, 64 éves korában, rövid küzdelem után súlyos betegségben elhunyt. Szerettünk hamvait augusztus 16-án, pénteken, 12 órakor helyezzük örök nyugalomra a kaposvári Keleti temetőben. Búcsúzzunk együtt. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Édesanyja, felesége, leánya, unokái és családjaik
"Elcsitul a szív mely értünk dobogott, Pihen a kéz, amely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz mint a csillagok." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj, édesapa, após, nagypapa KAJTÁN LÁSZLÓ életének 74. évében súlyos betegségben augusztus 6-án elhunyt. Temetése augusztus 16-án, pénteken 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló család
ünnep / 35 perce
Az államalapítóra emlékeztek Nagyatádon
Györke József
vandalizmus / 52 perce
Fiatalok törték le a balatonszemesi vasúti sorompót
Sonline
baleseti összesítő / 1 órája
Többen megsérültek tegnap a megye útjain
Sonline
augusztus 20 / 1 órája
Ezer esztendő felhalmozott kincsét védjük a jövendőnek: az államalapításra emlékeztek megyeszerte
Kovács Gábor
húzódás / 1 órája
Több mint egy hónapra kidőlt a Barcelona sztárja
már megkezdték a forgatást / 1 órája
Meryl Streep lesz a főszereplő Soderbergh új komédiájában