támogatott tartalom

2018.06.18. 07:00

Esélyteremtés a Zselicben – ösztöndíjjal segítik a tehetséges tanulókat

Csaknem félszáz diáknak szépíti meg a nyarat három somogyi településen egy új ösztöndíjpályázat. Kadarkút, Csököly és Rinyakovácsi önkormányzatai tavasszal hirdették meg a településeiken élő általános és középiskolások körében azt a lehetőséget, amellyel a tanév végén komoly anyagi támogatáshoz juthatnak a feltéteket teljesítő fiatalok.

Támogatott tartalom

Februárban vette kezdetét öt önkormányzat és egy szociális szövetkezet együttműködésével az a térségi összefogás, amely több mint 247 millió forintos pályázati forrást használhat fel a humán közszolgáltatások elérésének megkönnyítésére. Ennek része az esélyteremtés a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló, jó tanulmányi eredménnyel rendelkező fiatalok számára. A program során félévente, összesen négy alkalommal hirdetik meg ezt az ösztöndíjat. Kadarkúton a tanévzárót követően adják át az első anyagi támogatást.

– A tehetséges, jól tanuló diákoknak szeretnénk lendületet adni, őket további eredményes munkára biztatni az anyagi támogatással – mondja Karsai József, Kadarkút polgármestere. – Az ösztöndíj egyik üzenete, hogy érdemes tanulni, kiemelkedően teljesíteni, a másik pedig, hogy a tudás út lehet az álmok beteljesítéséhez is. Ez utóbbi valósul meg azzal, ha a most kapott pénzből megveheti azt a könyvet, sportszert, ruhát vagy elektronika eszközt, amire régóta vágyott. A hátrányos helyzetű családban élő gyereknek ilyesmire másként kevés lehetősége lenne.

Kadarkúton 15 diák részesül 10 ezer és 40 ezer forint közötti egyösszegű támogatásban, a differenciálás alapja a tanulmányi eredmény volt. Csökölyben 25 tanuló kap 22 500 Ft-ot, Rinyakovácsiban 7 fiatalnak ítéltek oda 25 000 Ft-ot. Így júniusban összesen egymillió forint kerül a diákokhoz, akik vélhetően újabb lendületet kapnak a tanuláshoz. Ezzel egy folyamatot indítanak el a térségben, a következő félévben újra pályázhatnak a fiatalok az önkormányzatoknál. Szeptemberben már Szilvásszentmárton és Zselickislak is kiírja tanuló korú lakói számára az ösztöndíjpályázatot.

A programot megvalósító öt önkormányzat számára fontos cél, hogy csökkenjenek a területi különbségek, és a 4200 fős kadarkúti, szilvásszentmártoni, csökölyi, zselickislaki és rinyakovácsi lakosság ne érezze hátrányát annak, hogy nem nagyvárosban él.

A „Térségi összefogás a Zselicben a humán kapacitások fejlesztésére” című EFOP-3.9.2-16-2017-00043 azonosító számú projekt az Európai Unió és a magyar költségvetés 247 911 567 Ft-os támogatásával valósul meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában