támogatott tartalom

2019.09.05. 16:20

Mindig van feljebb, sikeres fesztiválszezont zárt a Csiky

Sikeres nyári fesztivál időszakkal vág neki az idei évadnak a Csiky Gergely Színház.

Támogatott tartalom

Kilenc különböző előadásuk utazhatott ugyanis az elmúlt hónapokban hazai és nemzetközi bemutatókra. Két és fél ezren látták a darabokat. A cél még tovább emelni a művészi színvonalat. A Csiky Gergely Színház társulata mindig is híres volt arról, hogy részt vett nyári fesztiválokon. Idén azonban rekord számú előadással mutatkozott be itthon és a határainkon kívül. – Egy színház művészi megítélése szempontjából fontos, hogy mennyi szakmai megmérettetésre, találkozóra kap meghívást, hiszen ezeken csak a legjobbak vehetnek részt.

 

A Csiky társulatát több jelentős művészeti fesztiválra is meghívták az elmúlt hónapokban- mondja Olt Tamás a teátrum művészeti igazgatója. A Vidor Fesztiválon tavaly vettek részt először. Európa legnagyobb világzenei és színházi fesztiválján azonban idén is ott voltak. – Csaknem ezren látták a Tanulmány a nőkről című előadásunkat. A nyíregyházi közönség nagyon szerette, jól ismerte a darabot, hiszen korábban itt volt az ősbemutató. A V4 Fesztiválon és Színházi Találkozón is ott voltunk. Egyedüliként képviseltük a magyar színjátszást.

A Koncert, avagy semmi sem tökéletes című előadásunkat egy cirkuszi sátorban adtuk elő. A művészeken kívül a műszak is remekül vizsgázott, hiszen imádta a közönség. A Partiumi Magyar Napokra is meghívást kapott a társulat. Szatmárnémetiben a színházművészeti szekciót egyedüliként a Csiky képviselte, a Korai menyegzőt nagyszínpadra kellett átültetnünk.

Ez remekül sikerült, Szalay József műszakvezetőnknek köszönhetőn, így hosszú vastaps kísérte az előadást. De ezeken kívül összességében csaknem két és fél ezren látták a darabjainkat a Kultkikötőben, Balatonfenyvesen, az Ördögkatlanon, Kaposváron, ahol a Dámákat mutattuk be. Az ügyes kis hazugságok pedig Kéri Kittyvel Balatonfüreden aratott sikert. A darabot az a Szalma Tamás rendezte, akivel már Csikys tagként találkozhat a közönség az évadban- sorolja a nyár sikereit a művészeti igazgató. Azonban már most van egy meghívásuk Londonba és ott lesznek a Vidéki Színházak Fesztiválján is a hétvégén. Olt Tamás hozzátette: a célom az, hogy tovább emeljük a művészeti színvonalat, hiszen mindig van feljebb. Szeretnénk elhelyezni a Csikyt nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi színházi térképen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában