hirdetés

2018.11.16. 09:44

Tanulmány a nőkről, zenés időutazás a 60-as, 70-es évekbe

Három nő, három generáció, három különböző karakter találkozik a taxiállomáson.

Szponzorált tartalom

Éva és Zsuzsa ugyanis éppen válóperes ügyvédhez készülnek, amikor csatlakozik hozzájuk a szintén válni akaró Jolán. A különböző indokok felsorakoztatása után már minden néző tudja: elkezdődött az önfeledt szórakoztató időutazás, amely a 60-as, 70-es évekbe repíti őket. Gyárfás Miklós, Tanulmány a nőkről című zenés darabját Tasnádi Csaba állította színpadra a Csiky Gergely Színházban. A rendező azt mondja: a férfi és a nő közötti viszonyok a legizgalmasabbak számára a darabban.

Először is benne van a darabban a fiatalságom. Én már benne vagyok a korban, elég erőteljesen léteztem a 60- as évek végén, a 70-es évek elején. Ennek az időszaknak a giga slágerei csendülnek fel, olyan dalok, amelyek mind azt az akkori szabadság érzést, a fiatalságot jelentik. Egy hihetetlen életérzés ez, ami azt mutatja meg, hogyan is létezünk az adott korban. Természetesen a darab túl mutat a 60-as 70-es évek problematikáján, hiszen minden korban aktuális. Tasnádi Csaba egy olyan előadást akart, amely nemcsak szórakoztat, hanem kérdéseket vet fel.

Örök érvényű kérdések is megfogalmazódnak, így például: a férfi- női viszony, a nemek kapcsolata, a párválasztás, az egymás iránti tolerancia, a megértés, a megbocsájtás, a másik tisztelete, megértése. Ezeknek ugyanis különböző formái vannak. Ott van például Csehov és Shakespeare, akik mind mást gondoltak a párkapcsolatról, és itt van ez a kedves történet Gyárfás Miklóstól, amiből korábban egy nagy sikerű magyar film készült. Hihetetlen sztárparádé volt, felejthetetlen színészi alakításokkal, briliáns forgatókönyvvel. Mi azonban mást szeretnénk. Egy kedves, felejthetetlen estét a korabeli gigaslágerekkel.

Olyan számok csendülnek fel mint az „Ádám hol vagy?”, Egy szál harangvirág, Darabokra törted a szívem. Ezeket a dalokat nemcsak az akkori generáció ismeri, hanem a mostani fiatalság is, hiszen a rádiók folyamatosan játsszák. Én azt gondolom, hogy itt nem lesz olyan néző akinek ne lenne valamilyen „aha” érzése a dalokat hallgatva. A három nő szerepében Szvetnyik Kata, Nyári Szilvia és Csonka Ibolya látható, míg a negyedik nő, az ügyvédnő karakterébe Szabó Nikolett bújt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában