Többet tehetünk gyermekünk jövőjéért, mint gondolnánk

Egyszer volt, hol nem volt...

Emlékszem még, amikor érettségi előtt álló középiskolásként arról beszélgettünk az osztálytársaimmal, hogy ki hol tervezi folytatni a tanulmányait.

Sokan lemondóan sóhajtottak.

Hiszen már akkor tudták, hogy osztályzataik alapján nem tudnak majd bejutni a neves egyetemek államilag támogatott képzéseire, a fizetős szakokat pedig nem engedheti meg magának a család.

A legtöbben tehát az érettségi után egy szakiskolába mentek, ám azt sem mindenki végezte el – ugyanis a munka mellett már alig maradt erejük a tanulásra.

Ugyanakkor egyesek bejutottak ugyan a választott egyetemre, ám a szüleik támogatása hiányában csak diákhitellel tudták fedezni a tandíjat. Ezt a könnyen jött kölcsönt pedig talán még a mai napig törlesztik.

Sokan pedig még most is olyan munkát végeznek, amelyet csak kényszerűségből vállaltak el. Álmaik hivatásához ugyanis nem szerezték meg a szükséges végzettséget – a hiteleket és az albérletet viszont fizetni kell valamiből.

Ennyit számít a takarékoskodás

Én a szerencsésebbek közé tartoztam, ugyanis nem kellett lemondanom az álmaimról.

Nem okozott problémát a tanuláshoz szükséges könyvek és eszközök beszerzése, pedig nem vettem fel diákhitelt.

Nem kellett diákmunkát vállalnom, így csak a tanulásra koncentrálhattam.

Dolgozhattam viszont mellette gyakornokként, amiért fizetést ugyan nem kaptam, ám szert tettem olyan értékes tapasztalatokra, amelyek nagy előnyt jelentettek a munkakeresésem során.

Mindezt pedig úgy is megtehettem, hogy egyáltalán nem gazdag családból származom, és nem úgy nőttem fel, hogy “minden az ölembe hullik”.

Sőt: a szüleim minden egyes forint esetében nagyon meggondolták, hogy mire költik. Ha valamire nem volt elegendő pénzük, akkor nem hitelt vettek fel, hanem inkább vártak, amíg összegyűlik a kellő összeg.

Emellett viszont már a születésemkor nyitottak a nevemre egy gyermek megtakarítást, és gyűjtögettek, hogy nekem könnyebb legyen. Most pedig – visszagondolva arra a középiskolai beszélgetésre – világosan látom, hogy mennyit köszönhetek az ő tudatos döntésüknek.

Ezért egész életemben hálás leszek nekik.

Így pedig egy percig sem volt kérdés, hogy én ugyanezt fogom tenni, amikor a gyermekem megszületik.

Amikor a tudatosság tradícióvá válik

Bár a lányom még csak általános iskolába jár, már most is nagy hangsúlyt kap az életében a pénzügyi tudatosság.

Tudja, hogy nem veszünk meg bármit, csak azt, amire igazán szükségünk van. Ha pedig valamire nincs elég pénzünk, akkor várunk egy kicsit, amíg összegyűjtjük az áhított bicikli vagy könyvolvasó árát.

Ezeket az áldozatokat azonban meg kell hoznunk, ha szeretnénk félretenni, hogy biztosíthassuk a jövőnket – az övét is.

Emellett kap zsebpénzt is – hetente egy fix összeget, hogy tudjon venni magának ennivalót, ha esetleg nem lenne elég, amit csomagolunk neki. De tulajdonképpen arra költi, amire szeretné.

Néha ugyan találok néhány csokipapírt, esetleg újabb buborékfújókat vagy hajcsatokat a táskájában, de a pénz nagy része a perselyébe kerül. Számítógépre gyűjt.

A jövő malacperselye, avagy gyermek megtakarítás a gyakorlatban

A rövid távú céljaira tehát már ő maga is elkezdett egy saját kis megtakarítást.

A hosszú távú álmait pedig mi, a szülei próbáljuk bebiztosítani azzal, hogy havonta néhány ezer forintot az élete megkönnyítésébe fektetünk.

Mi egyébként a Start számla és a biztosítói gyermek megtakarítás mellett döntöttünk, amelyekre összesen havi 13 ezer forintot szánunk. Így pedig 18 éves korára több mint 4 millió forintja gyűlik majd össze.

A mostani felfogását látva pedig amiatt sem aggódom, hogy ha fiatal felnőttként hozzájut majd ehhez a kisebb vagyonhoz, akkor azt felelőtlenül használná majd fel.

Bízom benne ugyanis, hogy már a megtakarítás elkezdésével letettünk a pénzügyi tudatosság alapköveit – épp úgy, ahogyan az én szüleim.

Innentől pedig már csak rajta múlik, hogy mit hoz ki a jövőjéből. Bár azért titkon reménykedem benne, hogy ő is követi majd a példánkat, amikor szülővé válik.