A finn modell

Ha valaki beírja az internetes keresőbe „a finn oktatási modell kritikája” sort, kizárólag a finn oktatási rendszer nagyszerűségéről szóló hírek jelennek meg magyarul. Kritikája nincs, elvégre ki merne egy olyan rendszert bírálni, amit például Vekerdy Tamás népszerűsít?

Így aztán megtudhatjuk, hogy ott a legboldogabbak a gyerekek, jól teljesítenek, tanárnak lenni pedig maga a mennyország. A finn modell népszerűsítése, hangoztatása olyan csodaszóvá vált, ami beteríti az internetes világot, közösségi oldalakat, szó szerint az egész életünket. Mindenki oda vágyik, mindenki úgy szeretne tanulni és tanítani.

Ha viszont angol és német nyelvterületen keresünk kritikai elemzéseket, akkor cikkek, tanulmányok, könyvek egész sorát találjuk a témában. Ezek rávilágítanak arra, hogy a finn

iskolai csoda hatása nem egészen pozitív.

Az iskolák magasabb eredményeket érnek el a kevésbé tehetségesek esetében, csak a középszerűséget hirdetik és valósítják meg, a jókat visszahúzzák. Finnország példája azt tanítja, hogy kettő dolog nem lehetséges: móka az iskolában és a legmagasabb teljesítmény.

Közben az iskolarendszerből kikerült nemzedék körében kimagasló lett a gyilkossági ráta, jelentős az öngyilkossági arány, súlyos probléma az alkoholizmus.

Viszont a finn gyerekek állítólag nagyon boldogok, ebbéli örömük kifejezésére templomokat, katedrálisokat gyújtanak fel, néha véres utcai zavargásokat provokálnak és egyes iskolákban a szülői fegyverrel tömeggyilkosságokat rendeznek osztálytársaik körében.