A HELYZET

2018.04.03. 06:30

Pom Pom

Sitkei Levente

 

Karácsony Gergely azt próbálja láttatni, hogy ő valamiért és nem valami ellen küzd. Valóban úgy tesz, mintha egy értékközösség – egyszerűbben: párt – képviselője lenne, de nála is kilóg a lóláb. Testvére visszafogottan rámutat, azért

Gergely nem pont úgy viselkedik, ahogy odahaza nevelték.

Ez pedig nem pártpolitika, hanem emberség, tisztesség, becsület. Mikor a szülők összevonják a szemöldöküket, hogy Gergely hátat fordított a vallott értékeknek, mert így tud sikeressé válni választott szakmájában. Ha asztalos lenne, ez a hír nemigen jutna be a lapokba. De ő politikus, polgári-jobboldali család gyermeke, aki alternatív utat választott a siker felé. Ez pedig joggal okoz csalódást odahaza, mert az a tehetséges és értelmes fiatalember saját maga elmondása szerint inkább vállalja a szövetséget az ördöggel, hogy győzzön. A család pedig szabadkozhat, hogy Gergely valóban furcsa, de talán kinövi. Mindenesetre hosszú távon megbélyegzi a szocialisták szekértolóját-szekérhúzóját, hogy az arca fémjelzi a pártszövetséget, s egy hét múlva derül ki, a szövetség mennyire sikeres, s mit kér az ördög cserébe.

Vona Gábor ennél még simulékonyabb, az ő arca már nem díszeleg ott a plakátokon. Nehéz is volna előtérbe tolni, hiszen így visszatekintve túlságosan is kaméleonszerű, vagy még inkább Pom Pomhoz hasonlít. Bámulatosan tudja változtatni az alakját, nevét, ruházatát, elveit, szőrpamacs vagy paróka, gárdatag vagy liberális gondolkodó. Ez csak Pom Pomnak áll jól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!