2021.05.17. 18:24
Jurtatáborba várják majd a gyerekeket
Idén megtartják az ottalvós Erzsébet-táborokat, erről Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter beszélt hétfőn Budapesten. A miniszter elmondta: június 20-tól augusztus végéig Zánkán, augusztusban pedig Fonyódligeten is várják a gyerekeket.
A miniszter az MTI-nek elmondta: Fonyódligeten jelenleg is tart a tábor felújítása, ott augusztus elsejétől jurtatáborban vehetnek részt a gyerekek.
Az ottalvós táborok vasárnap estétől péntekig tartanak, ez alatt az étkezést biztosítják a résztvevőknek – ismertette. Hozzáfűzte: a szülőknek a táborért jelképes összeget kell fizetniük, amelyet a diákok később elkölthetnek a büfében.
A táborokra a felhívások hétfőn jelennek meg, jelentkezni május 28-ig lehet, a táborozásra lehetőséget kapókat június 11-ig értesítik.
Idén a tíz hét alatt 80 ezer gyerek vehet részt az Erzsébet-táborokban. Zánkán 3350-en, Fonyódligeten 800-an táborozhatnak egyszerre, összességében kétszer annyian, mint a korábbi években, a táborozók naponta 60 program közül választhatnak.