Tab

2021.12.04. 20:00

Kívül-belül megújul a kultúra tabi otthona

Koszorus Rita

A világjárvány kellős közepén vette át a Zichy Mihály Művelődési Központ vezetését Isó Edina. – A nyári enyhítések után táborokkal kezdtük a programokat, azóta pedig olyan rendezvényeket igyekszünk kínálni, amelyekkel nyitunk az emberek felé, s biztonságosan részt tudnak rajtuk venni – mondta a művelődési ház vezetője. – A városnak gyönyörű a fekvése, amikor júliusban először ideérkeztem, az volt a benyomásom, hogy ez egy igazi meseváros. Később rájöttem, hogy Tab inkább egy innovatív település.

– A zöld város program folytatásaként a művelődési ház is fejlődik. Hozzáépítéssel egy kiállítótermet alakítanak ki, s az eddig hiányzó öltözők is helyet kapnak itt – mondta Isó Edina. A pályázat keretében az intézmény környezete is megszépül, új parkolók lesznek itt, s kívülről is megújul a ház. Emellett a nagyteremben is lesznek technikai fejlesztések, ezekhez párosul a szakmai munka. – Benne vagyunk a Déryné, a Köszönjük Magyarország és a Lázár Ervin programban is. Mindezek mellett az NKA kiírásain, a Csoóri Sándor, a Halmos Béla programokban is részt vesz a művelődési ház.

– Jelenleg számunkra a legfontosabb az előadó-művészeti többlettámogatás. A tárgykörben három programot céloztunk meg, melyek kamaradarabokat, a klasszikus zenei darabokat, valamint infrastrukturális támogatást is érintenek. Így a színpadtechnika is megújulhat a művelődési otthonban, ahol a korábbi reál­iskola-pályázat segítségével háztartási ismereteket tanulhatnak majd a gyerekek nagyszülőktől szakköri foglalkozásokon. – Ha szerencsés csillagzat alá kerülünk 2022-ben, akkor ahogyan a város, úgy a kulturális élet is innovatívan fejlődhet – fogalmazott az intézményvezető.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!