Siófok

2021.11.29. 08:07

Négymilliós jutalmat szavaztak meg a siófoki polgármesternek

K. T.

Idén ismét lesz jégpálya Siófokon. A Jégkikötőt ezúttal is a Balaton-parti Kft. üzemelteti december 10. és február 13. között. A közel 400 négyzetméteres, jégfolyosókkal kiegészített műjégpályát ismét a kikötőben kell majd keresni.

A téli attrakció üzemeltetési költségeit a siófoki önkormányzat mintegy 28 millió forinttal támogatja. Erről is döntés született a képviselők legutóbbi ülésén, ahol arról is határoztak, hogy jövőre a vendég­éjszakánként fizetendő idegenforgalmi adó (IFA) 500 forintra emelkedik Siófokon. Az emelést a parlament által múlt héten elfogadott kormányrendelet értelmében nem lehet végrehajtani, hiszen az önkormányzatok a járvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése miatt továbbra sem emelhetik meg a helyi adókat, ahogy újakat sem vezethetnek be. Siófokon 2012-óta fejenként és éjszakánként 400 forintot fizetnek a városban nyaraló vendégek a szállásadójuknak.

Az önkormányzat számításai szerint az adóemeléssel a város mintegy 84 millió forint pluszbevételhez juthat. Az adónem növelésére leghamarabb jövő júliustól lesz lehetőség. A képviselők az ülésen a polgármester és a főállású alpolgármester jutalmazásáról is döntöttek.

Lengyel Róbertnek 6 havi bruttó illetményének megfelelő összeget, azaz 4 millió 188 ezer forintot szavaztak meg. Az ülésen a Fidesz-frakcióban helyet foglaló Kecskésné Gigler Anikó a jutalom felezésére tett javaslatot, a módosítást azonban a többség nem fogadta el. Völgyi Lajos, a Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottság elnökének indoklása szerint a juttatás azért is indokolt, mert a polgármester 2020-ban és idén is szokatlan körülmények között vezette a várost a járvány miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!