interjú

2019.11.14. 07:00

Hajnalban csöngetett be az írás és a zene

Nagyatád Zenés irodalmi estet tartott Nagyatádon Grecsó Krisztián író, költő és Kollár-Klemencz László a Kistehén Tánczenekar énekese, dalszerző szövegírója.

Zachariás Zsuzsanna

– Hogyan lépett az írás és a zene az életükbe?

G. K.: Egy pici falusi paraszti családba születtem, s nem volt természetes, hogy bármilyen módon az írás közelébe kerüljek. A nagymamám négy elemit végzett, de titokban egész életében írt. Tényleg annyira titokban tette, hogy megjelent az első könyvem, mire kiderült róla. Az apám nagyon különleges, őrült figura volt, egy nagy rocker, aki szólógitáros is volt a faluban. Ő mutatta meg, hogy a falu világán túl van egy másik világ is. Ehhez jött mindenféle önkifejezés: zenélés, tánc, írás; ezek közül nagyon hamar kiderült, hogy az írás marad.

K-K. L.: Csöngettek, pont hajnalban 3 és 4 óra között, amikor az ember a legmélyebben alszik, de muszáj volt kinyitni az ajtót. Ott állt két furcsa alak, az egyik volt a zene, a másik az írás. Elkezdtek velem beszélni, én pedig azt sem tudtam, hol vagyok. Beengedtem őket és azóta sem mennek el sehova. Etetem, itatom őket, hallgatom a nyűgjeiket, bajaikat: állandóan mindenkibe, mindenbe belekötni és mindenen csak rágódni, egyfolytában csak mennek a hülyeségek… Olyan jó lenne néha a nagy csönd, de képtelenség. Néha szoktam szellőztetni. Azt nem szeretik, és akkor csöndben vannak, de aztán megint elkezdődik a morajlás, aminek a vége mindig egy könyv vagy egy lemez.

– Mit csinál, amikor épp nem ír vagy zenél?

K-K. L.: Szellőztetek. Mivel tanyán élek és állataim vannak, így az időm nagy részét a rengeteg munka tölti ki, amivel fizikailag iszonyúan lefárasztom magam. Ennek hatására az írást vagy a zenélést sokkal intenzívebben csinálom.

– Mi inspirálja?

K-K. L.: Részben a természet. Mondjuk, ha az ember egy fél napot kint van egyedül az erdő szélén és ott matat valamivel, például favágással, akkor beindul egy gondolatfolyam. Ezekhez a tájakhoz pedig tartoznak emberek is. Ha őket hallgatom, az is elindít valamit. Az én írásaim félig-meddig dokumentum jellegűek, tehát mindig valami megtörtént dologból indulnak ki. Az emberre nagyon erősen hat a környezete és az ember mindig alkalmazkodik a környezetéhez, az erdő pedig különleges hely erre. Hatalmas, méltóságteljes, titokzatos, félelmetes, de közben meg nagyon is óvó, védő és biztonságot adó.

G. K.: Nagyon sokféle könyvem van, tehát mindig más. Például a Vera egy tizenegy éves kislány története arról, hogy egy fiú miatt minden felborul a helyéről. Tíz-tizenegy éves korban van még úgy a világ, hogy leírhatónak, belakhatónak, biztosnak tetszik, tehát olyan a világ, mintha megérthető, birtokba vehető lenne. Aztán jön a kamaszkor, amely a bebábozódásnak egy különös és nehéz időszaka, amikor át kell préselned magad egy szűk lyukon. Aztán amikor átpréselted magad, a túloldalon ki lehet nyílni. Vera abban a fázisban van, amikor ez a kislány még nem bábozódott be, jön egy nagy szerelem, ami túl hamar jön, kizökkenti az életéből teljesen, minden felborul, és rengeteg csontváz kiborul a szekrényből. Azt a dolgot szerettem volna körbejárni, hogyan lehetséges az, hogy egy gyerek, ha nehéz helyzet és veszélyhelyzet van, képes felnőni a feladathoz, képes felnőtt lenni és néha még jobban helyt áll mint egy felnőtt. Ezért van két mottója, A Pál utcai fiúk és az Abigél, mert mind a két regény arról szól, hogy egy lány vagy egy fiú képes olyan terhet vinni a vállán, ami még egy felnőttnek is nehéz lenne. Ezt a könyvet az inspirálta, hogy magam is szeretnék szülő lenni és az örökbefogadás kérdését is körbejártam egy csomó oldalról. Minden regénynek teljesen más története van. Mindig más indít el arra, hogy képes legyek évekig vacakolni vele. Aztán jön valaki a megjelenés után két nappal: kiolvastam, jó volt, köszi! Én meg három évig írtam!

– Egyikük zenész, másikuk író; hogyan találták meg egymást?

G. K.: Mi már ismertük egymást távolról, s nagyon megörültünk, amikor a közös munkát elkezdhettük. Aztán elkezdtük a dalokat írni, de valami azon túl is elkezdett birizgálni bennünket. Elkezdtünk az esteken beszélgetni, vitatkozni, összeszikráztak a vélemények és elindult valami ott az emberek előtt. Elkezdtünk összejárni is, a családjaink is jól megértik egymást. A feleségeink nemrég előadták nekünk a műsorunk paródiáját, nekünk kellett végighallgatnunk az ő előadásukban a dalainkat.

K-K. L.: A mintáink nagyon hasonlóak, a vidéket, a vidéki kultúrát, a falut mindketten nagyon mélyen ismerjük. Hamar kiderült az is, hogy jól tudunk együtt dolgozni, jól reagálunk egymás észjárására.

KSZC Nagyatádi Ady Endre Gimnáziuma

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!