2008.01.03. 15:09
Nemzetek szilvesztere
Az angolok rendőrt csókolnak, a spanyolok meg piros alsóneműben buliznak. Ki-ki a maga módján búcsúztatja az óévet.
Évszázadok óta hagyomány, hogy december 31-ét, az év utolsó napját fergeteges ünneppel búcsúztatjuk. A XXI. századtól fogva hatalmas partikkal, utcai fesztiválokkal köszöntik az újévet a nyugati országokban is.
Ez azonban nem volt mindig így. A honfoglaló magyarok például az évszak-változáshoz kapcsolták az újév kezdetét, nem pedig a kitűzött időponttól kezdték újból a számlálást. A mai ember számára ez szinte lehetetlennek tűnik, hiszen már a kisebbek is hozzá vannak szokva ahhoz, hogy a Szilveszter nagy evés-ivással, bulizással jár együtt, amikor a család vagy a baráti társaság együtt ünnepel – ki-ki a maga módján.
Ahány ország, annyi kultúra és annyi különböző szilveszteri dínomdánom. Természetesen sehol sem maradhat el az éjféli, pezsgővel való koccintás, illetve az ámulatba ejtő tűzijáték sem. Amíg a kanadaiak és a franciák családi, vagy szűk baráti körben ünnepi vacsorát tartanak, addig – például a magyaroknál – különböző szórakozóhelyeken szerveznek óévbúcsúztató estét. Általánossá vált, hogy az emberek január elsejét más-más fogadalmakkal kezdik; de ha megnézzük a nyugati kultúrákat, egyes nemzetek még kisebb ajándékokkal is kedveskednek erre az alkalomra egymásnak.
A spanyoloknál külön szerencsét hoz a következő évre, ha az ünneplő tömeg piros alsóneműben vág neki az ünnepi körmenetnek. A skótoknak külön erre az alkalomra írt „himnuszuk” van, melyet Robert Burns, skót költő írt, s ha e dal felcsendül, az jelzi az újév kezdetét. Vicces, de igaz: az angolok, ha azt akarják, hogy szerencsésebb évük legyen, és persze elég merészek – megcsókolnak egy londoni rendőrt (bobbyt) az utca kellős közepén.
Rio de Janeiro a tengerparti bulik központja – egy szál bikiniben, fürdőnadrágban szilveszterezhetnek az emberek; emellett a part mentén végig égő gyertyák sorakoznak, melyek az újévi fogadalmakat, kívánságokat jelképezik. Sao Paoloban pedig a Szent Szilveszter tiszteletére rendezett maratonnal búcsúznak az óévtől, köztük van az olimpiai bajnok kenyai futó is, Paul Tergat is, aki már öt alkalommal győzni tudott ezen a futóversenyen.
A legnagyobb szilveszterezés azonban kétség kívül az amerikaiak érdeme. A New York-i Times Square adja a helyszínt a leglátványosabb ünneplésnek, ugyanis itt található egy hatalmas kristálygömb, amely az óév utolsó másodperceit számlálja vissza és akik már látták, azt vallják: felejthetetlen élmény marad számukra. Természetesen elmaradhatatlan újév reggelén a Bécsi Filharmonikusok előadásában az újévi koncert, melyet az egész világon közvetítenek, s a különböző országok elitjének krémje képviselteti magát az elegáns rendezvényen.
S hogy mi a helyzet itthon, Magyarországon? Nálunk is elengedhetetlen a tűzijáték, a lézershow és a koncertek. Sőt, a magyarok igen nagy hangsúlyt fektetnek a szilveszteri vacsoramenüre is. Nem maradhat el a malacsült, amely a hiedelmek szerint kitúrja nekünk a szerencsét a földből, míg ha csirkét fogyasztunk a nagy estén, az kikaparja szerencsénket.
A különböző lencseételek is nagy szerencsehozók, hiszen a szokásokhoz híven, ha valaki lencsét eszik, vagy ajándékba kap egy maroknyit belőle, Fortuna mellé áll és pénz köszönt be a házhoz. A pezsgők és a bólék sem hiányozhatnak az itallapról, desszertnek pedig különböző süteményeket kínálunk.
Akár nyüzsgő szórakozóhelyen vagy csak az otthon melegében, családi környezetben, de a lényeg: társaságban kell töltenünk az év utolsó napját.