Szülők, GPS és egyéb kalandok

Elkezdtünk Firenzében iskolába járni, ami nem olyan könnyű dolog sok szempontból sem. Aztán, hogy földobjuk magunkat nagyon sokfelé kirándultunk. Először csak hármasban kirándultunk Pisába. Meg kell vallanom, hogy életem egyik legnagyobb élménye volt látni, hogy a Ferdetorony, tényleg ferde. Nem is gondoltam, hogy ennyire nagyon ferde! Miután elkészültek a kötelező fotók, pihentünk egy kicsit a füvön, és élveztük a napsütést. Eztán sétáltunk egy kicsit, miközben összefutottunk az EILC-n megismert társainkkal. Jó volt ismét látni őket!
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A Ferdetorony, tényleg ferde
[/caption]
Március 15-én este megjöttek Anyáék. Igen jó volt, hogy meglátogattak minket! Egyrészt hoztak Túró Rudit, másrészt hoztak krumplit meg a Papa jó voltából egy éles kést, harmadrészt megismerhettük GPS Mariskát. De a legfontosabb, hogy volt egy kis családias hangulat. Főleg az volt a jó, mikor Róma felé ez a szegény GPS Mariska egy idő után egy autóútra akart vinni minket, mikor egyértelmű volt, hogy haladhatunk végig autópályán. A legjobb az volt az egészben, hogy ezen olyan jót vitatkoztunk. Szegény Betti szerintem csak kapkodta a fejét. De igen jó volt! Olyan régen vitatkoztam akárkivel is magyarul, mert mi a lányokkal békében élünk, az olaszokkal meg nem lehet magyarul vitatkozni. Anyáék jó voltából Cortonába és Assisibe is eljuthattunk. Ezt ezúton is köszönjük a legjobb sofőrnek, a legjobb navigátornak és jobb kezének, Mariskának, a GPS-nek.

Voltunk Rómában is, ahol elég sok szerencsétlen véletlen húzta keresztül a számításaimat. A Lilla és Mariann telefonja nem működött, így nem tudtuk elérni őket. Továbbá maraton futás volt, ami miatt lezárták a fél várost, Anya rettenetes izomlázzal küzdött, alig találtunk parkolót és még sorolhatnám. Viszont találkoztunk egy annyira édes idős nénivel, hogy csak a mesékben létezik ilyen! Miután a maraton miatt leállították a villamost, és mindenkit leszállítottak róla karon ragadott, és csak sodródtam vele a tömegben a többiek meg utánam. Anyáéknak Betti fordította, amit a nénivel beszélgettünk. A párbeszédünket így kell elképzelni:
[…] Néni: Ugye kedveském! Én római vagyok, de egyáltalán nem tudom, hogy most mi tévők legyünk. A H jelű busz jön, ha jön...ha jön...
én: Igen...ha jön...És milyen gyakran jár az a busz? Hova lehet eljutni azzal?
Néni:  Nem lehet tudni. Mindig van valamilyen fölvonulás, sztrájk vagy tüntetés meg most ez a maraton... Nem tudom miért kell most tartani ezt a maratont! Maraton így, maraton úgy…áh.
Én: Igen…
Néni: Na erre, erre itt a busz megálló... [...]

Aztán rájöttem, hogy nem is vagyunk messze onnan, ahova tartunk és megköszöntük a néninek a kedves segítséget. Láttunk éhségsztrájkoló kurdokat is meg maraton futókat, apai státusukra büszke olaszokat, különböző kultúrákat bemutató színpadot. Na, meg a kötelező római látványosságokat. Aztán másnap Sienaba is ellátogattunk, ahol ettünk fritellet és elregéltem a contradak históriáját.



Sajnos, eljött az ideje a búcsúnak is, és Anyáék elindultak haza. Azt azért még megemlítem, hogy a lányok nagyon kedvesek és ügyesek voltak, melynek eredményeképpen az utolsó itt töltött estén Anyáék is megkóstolhatták a Lasagne Vegetarianat, Összességében jól alakult a családi látogatás is. Remélem, Anyáék is jól érezték magukat a Közép-Olaszországot felfedező túránkon, mert mi nagyon!