Történelmi tor-túra - Barcs-Pozsony-Prága

Március 14-én hajnalban 4 órakor indultunk el a SPAR parkolóból, izgatottan. Az idő már kezdte megmutatni, mi várható a következő napokban. A hó zuhogott, és 10 perces ázás-fázás után szállhattunk végre föl a buszra, s kezdődött meg az utazás. 
Nem sejtettük, hogy a 2013-as év addigi legnagyobb viharával kell szembenéznünk az út során. Mi, az utazók a rossz időt csak akkor érzékeltük, amikor de. 11 óra körül még a magyar határon belül találtuk magunkat, olyan helyeken, ahol a madár is ritkán jár. Az autópályákon megállt az élet, így más úton kellett eljutnunk a határig. A sofőrök úttalan utakon vittek keresztül minket. Már javában havazott, mikor végre elértük a rajkai határátkelőt.
Itt pár percig várakoztunk, a sofőrök beszerezték az autópálya matricát, és belevetettük magunkat a viharba.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Pozsony
[/caption]
Szlovákiában már ítéletidő volt. Havazott, nagyon erősen fújt a szél. Megpróbáltuk egymásban tartani a lelket, hogy jó lesz ez a kirándulás, és az idő miatt sincs miért aggódni, bár ezekben a pillanatokban ez eléggé képtelennek tűnt. Talán az évszázad leghavasabb március 15-éjét éltük át. És Pozsonyban is hasonló idő várt minket. Az úton megtudhattuk, hogy milyen volt Magyarország történelme az utóbbi évtizedekben.

Szlovákia fiatal állam, alig 20 éves, majdnem annyi idős, mint mi. A II. világháború után Csehszlovákia volt a neve, de 1993-ban szétválva testvérétől, önálló állammá lett. Fővárosa Pozsony, mely a Duna partján fekszik. Fölötte 5 híd látható. Ez volt az első fontosabb megállónk.
A városnak a magyar történelemben jelentős szerepe volt. A mohácsi csata után az ország fővárosa lett, országgyűlések és koronázások színhelye… Itt őrizték a Szent Koronát. Itt koronázták királyainkat, pontosan 11-et.

A pozsonyi várban a lépcsők sokaságát másztuk meg. De megérte, mert páratlan panoráma nyílt elénk: pl. a vár a Duna bal partján.
Következő állomásunk Prága volt. A „jó meleg “ buszban ocsúdtunk fel. Közben figyeltük a tájat, s találgattuk, milyen idő lesz Prágában. Estefelé az idő hűvös volt, mi fáradtak, de a puha ágy ígérete tartotta bennünk a lelket. Hangulatos kis panziót vehettünk birtokunkba.

Prága belvárosában a vár volt érdekes, ahol az őrökkel fotóztattuk magunkat. Láttuk a Szent Vitus kápolnát, megérintettük a gótikát, majd megértettük, mi a szerepe a koronázási templomnak és a családi kriptának. Gondoltunk IV. Károly királyra, az utolsó magyar uralkodóra is.
Láttuk a lovagtermet, a Szent György-szobrot.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Prága
[/caption]
Véleményem szerint mindenkire nagy benyomást gyakorolt a Károly-híd, a szobrok, melyek fokozzák a járókelők és a turisták csodálatát. A látványosságok megtekintése után pár óra szabad idő következett, amit a csoport nagy része kávézókban, gyorséttermekben, különböző üzletekben töltött. Láttuk Prága utcáin a bűvészek és utcazenészek sokaságát, majd visszatértünk a buszra. Legtöbbünk birtokában ekkor már cseh sörök, emléktárgyak, pólók, pulóverek voltak, de volt olyan is közöttünk, aki nagy plüssállatra költötte a pénzét.

Másodnap reggel jött az igazi meglepetés: kisütött a nap! Ettől mindenki feldobódott Nekem Prágában az Aranyművesek utcája tetszett a legjobban. Az apró házak és különleges berendezésük tényleg azt az érzést keltették, mintha apró aranyműves törpék házai között járkálnánk.
Egy gyors csoportkép után a busz felé vettük az irányt, majd pedig nekivágtunk a hosszú útnak hazáig. Az út zajos volt, mert mindenki meg akarta osztani az élményét a társával, vagy mindenkivel.

A magyar határnál jött a döbbenet: lehet, hogy nem is tudunk hazamenni a hó és az úton lévő jégpáncél miatt?
Végül aztán a sofőrök – akiknek innen is köszönjük – épségben és gyorsan hazahoztak minket. Barcson fáradtan, megkönnyebbülten, felejthetetlen élményekkel a tarsolyunkban szálltunk le a buszról.

Ha tehetném, akár most is visszamennék Prágába, vagy Pozsonyba. Mindkét város különleges a maga módján. Nekem Prága jobban tetszett, talán a kis középkori utcácskák és a napsütés miatt. De az biztos, hogy ilyen kalandos és hangulatos utat nem tudnék magamnak szervezni, mint amilyen ez volt!

Köszönjük az élményt Juhász-Nagy Zsuzsanna és Salavecz Marianna történelem szakos tanárnőknek!