kosárlabda

2021.06.26. 16:08

Nimrod Hilliard kezében lesz a karmesteri pálca

A német élvonalból érkezik a Kaposvári KK új irányítója a 2021/2022-es bajnoki szezonra.

MW

Az amerikai Nimrod Hilliard személyében megtalálta első külföldi játékosát a 2021/2022-es idényre a Kaposvári KK NB I./A-csoportos férfikosárlabda-csapata. Az 1993-as születésű, 183 centiméter magas Hilliard 2015-ben végzett a North Carolina Central egyetemen, majd profi pályafutása első idényét a dán első osztályban töltötte. A Horsens együttesével rögtön nagyszerű idényt produkált: a bajnokságban 15,5 pontot és 5,6 gólpasszt átlagolt, csapatával megnyerte a bajnoki címet, őt pedig a döntő MVP-jének választották meg.

– Ezt követően az akkor még a német másodosztályban szereplő Crailsheim Merlins alakulatához szerződött, majd két idényt húzott le a svéd Boras Basketnél, ahol második évében 19,6 pont és 6,6 gólpassz volt az átlaga, csapatát pedig a bajnoki fináléig vezette – tájékoztatott a Kaposvári KK hivatalos honlapja, a delfinek.hu. – A 2020/2021-es idényre visszatért az immár a német élvonalban szereplő Crailsheim Merlinshez. A fennállása legjobb szezonját produkáló együttes az alapszakaszban az ötödik helyet érte el, a rájátszásban pedig végül a későbbi ezüstérmes, Euroliga-negyeddöntős Bayern München állította meg őket.

Nimrod Hilliard a Bundesligában 7,5 pontot és 4,5 gólpasszt átlagolt, mezőnyből 46 százalékos, a triplavonal mögül 38 százalékos, büntetőből pedig 86 százalékos pontossággal célzott. A huszonnyolc esztendős wisconsini születésű irányító leigazolásával tehát egy fontos alappillére már megvan a somogyi együttesnek az elkövetkezendő bajnoki szezonra – Hilliard egyébként a 4-es mezszámban fog majd szerepelni a Kaposvári KK együttesében. MW

Alakul a csapat

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a volt válogatott, klasszikus ötös poszton szereplő Csorvási Milánnal két évre szóló megállapodást kötött a Kaposvári KK. Csorvási a Zalaegerszegre távozó Révész Ádám helyére érkezett a somogyi együtteshez.

A 2021/2022-es idényre jelenleg érvényes szerződéssel rendelkező játékosaink: Nimrod Hilliard, Hendlein Roland, Krnjajszki Borisz, Bogdán Benedek, Plézer Gábor, Csorvási Milán.

Nimrod Hilliard lesz a kaposváriak irányítója

Fotó: Boras Basket

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!