Közélet

2017.05.17. 06:54

A régi orvosi rendelőből lesz az új óvoda Pusztakovácsiban

Új óvoda épülhet Pusztakovácsiban, erre a célra a tervek szerint százmillió forintos pályázati forrást használhat fel hamarosan a község, erről született támogatói döntés – hangzott el Móring József Attila, országgyűlési képviselő és Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnökének közös sajtótájékoztatóján a minap.

Kovács Gábor

Az iskola két tantermében vannak az óvodások

Nagyon várják már az új óvodát, mert jelenleg az iskolaépületen kénytelenek osztozni az óvodai csoportok a nagyobb diákokkal. Most 35 gyermek jár a pusztakovácsi óvodába, de jövőre már negyvenen lesznek. Ezért is időszerű volt az átalakítás.
– Többször pályáztunk az óvoda felújítására, de eddig mindig lemaradtunk valamiért – mondta érdeklődésünkre Kresztyankó András Sándor polgármester. – Most két tanteremben működik az óvoda, nem éppen a legmegfelelőbb körülmények között. Az új óvodát a régi orvosi rendelő épületéből alakítjuk ki. Nagyon örülünk ennek, mert a miénk egy hátrányos helyzetű észak-somogyi település. Ide járnak két településrészről, Kürtöspusztáról és Alsókölkedről a gyermekek, onnan mi hozzuk be őket kisbusszal. Kürtöspusztán 232-en élnek, ott is sok a gyermek.



Egy éven belül költöznének

Mint megtudtuk, a vezető óvónő már nagyon régóta dolgozik Pusztakovácsiban, és van két másik óvónő is, akik Marcaliból járnak hozzájuk, a két dadus helybeli. 
Sokáig kellett várni, hogy jó idő legyen, s hogy az iskolaudvaron játszhassanak az óvodások. Nem jó húsz négyzetméteren szorongani, mondták az óvónők, majd hozzátették: nagyon várják már a költözést, s azt remélik, erre egy éven belül sor kerül majd. Addig ugyanis az iskolához kell alkalmazkodniuk, s nem biztos, hogy a nagyobb gyermekektől mindig jó példát látnak az ovisok.
Az iskolaépület felújítása lenne a következő lépés.

Két kastélya is van a falunak

A falu nagy múltú település, régen a búzatermesztés volt jellemző a környékre. A XIX. századból több kastély is fennmaradt a községben, őrzik ennek az időszaknak az emlékét. Két kastély az önkormányzat tulajdonában van, az egyik, a Bogyay-kastély művelődési házként működik, a Márffy-kastélyt azonban nem tudják kihasználni. Az önkormányzat azon szeretne dolgozni, hogy felújítsák a régi, egyre romló állapotú épületeket. Turisztikai pályázatra készítettek is már terveket, de legalább 350 millió forintot kellene költeni a kastélyokra ahhoz, hogy rendbe tegyék az épületeket. A környéken munkahelyeket csak a helyben működő mezőgazdasági vállalkozók adnak. Aki tud, Marcaliba jár dolgozni, újabban egyre többen Kaposvárra és Fonyódra tartva ingáznak a faluból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!